Ma hajnalban megtörtént az órák visszaállítás 1 órával.
Ez azt jelenti, hogy aki (szinte mindenki) az óra járása szerint éli az életét, az mától kapott plusz 1 óra sötétséget az estéjéhez.
Ma már 5 órakor túl voltunk a szürkületen, ami azt jelenti, hogy a délutánok lassan felét a sötétség teszi ki.
Még pontosan 51 nap kell ahhoz, hogy december 21-én megforduljon ez a tendencia a téli napforduló által. Addig viszont tovább sötétednek a nappalok, aztán december 21-én már 4 óra előtt fog kezdődni a szürkület.
Na de nem is ez a lényeg, mert ilyen a tél - sötét.
Az ilyen sötét estékre külön javasolni tudom a blogírás feltöltő foglalatosságát.
Különösen a hozzám hasonló egyedül lévő, ne adjisten magányos embereknek tudom jó szívvel ajánlani ezt a szép elfoglaltságot, alkotási formát.
Amikor lesz fűtött műhelyem, akkor biztosan többet tudok majd tölteni a barkácsolással az ilyen sötét estéken is.
Olyan csodálatos az, amikor a természet elemei nem jelenthetnek zavaró tényezőt ilyen esetekben.
Eső, hideg, fagy, hó, kánikula, perzselő napsugarak, sár, sötétség, szúnyogok, legyek, áramszünet - ezek mind nem jelentenek majd gondot az új műhelyem kialakítása után.
Ugyanez - még inkább - megvalósítható a blogolás esetében.
Ha már eleve rendelkezésre áll a fűtött szoba, akkor már csak a számítógép/telefon/laptop/tablet kell működjön. Internetkapcsolatra nincsen szükség, hiszen elég ha a szövegszerkesztő (Libre)Office segítségével van elkészítve a szöveg. Aztán később fel lehet akármikor tölteni, mondjuk akkor amikor van éppen elérhető internet hozzáférési lehetőség.
Akinek van éppen társasága este, az használja ki az alkalmat arra, hogy egy közös programot hozzon fedél alá.
Lehet az társasjáték, kártyázás, filmnézés, de akár rendrakás, takarítás, stb... és ami a legfontosabb: beszélgetés.
Maga az ősz és a tél jó alkalom a társkeresésre, mert ilyenkor tisztábban látjuk a partnerünk személyének apró jeleit, tehát jobban tudunk ekkor párt találni és választani magunknak.
Ezeken kívül számos egyéb elfoglaltság is adódhat a sötét estéken, úgy mint: olvasás, írás, rajzolás, festészet, kézművesség, zenés est és sorolhatnám.
A hangsúly azon van, hogy jól érezzük magunkat és magunkkal tudjunk ekkor foglalkozni.
2016. október 30., vasárnap
27. Honnan jött az ötletem?
Mint már írtam, videózásra adom a fejem és azt természetesen minél jobban akarom csinálni.
Minőségi tartalomnak nevezett videoüzenetek formájában.
Több mint 1 éve már annak, hogy bizonyos videósok munkásságát figyelemmel kísérem.
Mindezekből sikerült leszűrnöm azt, hogy milyen is egy optimálisan elkészített videó az én ízlésem szerint.
Többek között ezeket a csatornákat néztem a Youtube felületén keresztül:
(A sorrend csak felsorolás jellegű, nem fontossági alapon történt.)
A legkülönfélébb csatornák ezek és a maga formájában mindegyik egyedi.
Különféle megvalósítások jellemzik az egyes csatornákat és mindegyiktől lehet valami hasznosat tanulni, ahogy alább látható(hogy én mit szűrtem le azokból).
Colinfurze
- Az igazán egyedi és őrültnek tűnő ötletek megvalósítása sok tekintetet vonz és az is hogy Furze a stílusa elég egyedi.
- Meg van benne az a bizonyos gyermeki lelkesedés, ami kell az ilyen projektek megvalósításához.
- A videózási stílusa spontán illetve átgondolt.
FPSRussia
- Ékes bizonyítéka annak, hogy viszonylag egyszerű videókkal is sikereket lehet elérni, ha jó a megvalósítás, megvan a kellő stílus és a kitartás sem hiányzik.
Rumanursuhack
- Az ő csatornája már hasonlít a témája alapján ahhoz, amit én tervezek létrehozni.
- Átgondolt forgatókönyv alapján veszi fel a videóit, amelyeket utólag lát el angol hang alámondással.
- Az ötletei nagy részét máshonnan szedi össze, de a megvalósítása kölcsönöz a videóinak egy egyedi, inspiráló légkört.
Videománia
- A Magyarországon jól ismert YouTube csatorna, amely alapvetően filmelemzéssel, kifigurázással és paródiákkal foglalkozik.
- Nagy népszerűségét a sok éves, kitartó befektetett munka hozta meg.
- Jó érzéke van a videovágáshoz, az effektekhez, a stúdiótrükkökhöz és természetesen a beszédhez,
- Videói előre eltervezett és spontán bekerülő részeket tartalmaznak.
Retroshock
- Magyarországon kevésbé ismert, de annál tartalmasabb videocsatorna.
- Egyike a legjobb magyar Youtubereknek - szerintem.
- Kifinomult művészi érzéke van a forgatókönyvekhez, a bevágásokhoz, az effektekhez és úgy általában a videózáshoz.
- Az egyedi stílusa az évek során csak az előnyére változott.
- Nem mindig tesz közzé hetente új videót, de amit kiad a keze közül az egy szóval tökéletes.
- Videói nagyon jól tükrözik az egyedi látásmódját és ami a legfontosabb: mindig önmagát adja.
- Réteg videónak számítanak az alkotásai, mert sokakat nem érdekelnek a részletek.
Szellemvárosok - Abandoned Hungary
- Magyarországon egyedülálló réteg videós csatorna, amely a meglátogatott elhagyatott helyszínek egyediségével és legtöbbször szakértő jellegű kommentárral emelkedik ki a többi közül.
- A felvételek megvalósítása az évek során fejlődött ahogy most is teszi azt.
- Az egyre több tapasztalatának köszönhetően mind inkább rutinosan viselkedik az idegen terepeken.
- Az oda nem illő beszólásai és az irtózása egyes dolgoktól az az amin még fejlesztenie kell, ettől eltekintve művészi jellegű az amit és ahogyan csinál. Nagyon ott van a videóinak a hangulata.
Hacksmith
- Hasonlít Colin Furze csatornájára, de ő lassabban és ezáltal mindent szépen elmagyarázva készíti el a műveit és a videóit.
- A valóságot reprezentálóak a videói, hiszen nem egy hétvége alatt dobja össze az aktuális projektjeit a munkaasztalon, hanem fokozatosan, ahogy az ideje engedi.
- Az ő esetében nem a profi videózáson, hanem az építésen van a hangsúly amivel sokak tiszteletét vívta ki.
Szóval, vettem az ő csatornáikon (és sok másikon) eddig látottakat és ezt mankóként használva kezdtem el felépíteni az elképzeléseimet.
Mindezek ellenére is meg kell találnom a stílust, ami illik hozzám és jól reprezentálja a mondanivalómat.
Az sem fél év lesz, mire felépül egy egészséges (hobbitárs) nézőtábor, de ez nem gond, mert leginkább amatőrnek tudom magamat nevezni gyakorlati szempontból, aki régóta érdeklődik a videózás iránt és még egy fényképezőgépes mobilja sincs.
Egy egyszerű digitális fényképezőgépem az van, lassan már 10 éve.
Na de ez sem lesz már sokáig így, mert megvételre fog kerülni a kinézett videokamera.
Az hogy hogyan használjam jól, ahhoz kell egy pár hónap hogy beletanuljak.
A videocsatorna bevezető része és az itthoni videózgatás erre tökéletes alkalmakat kínál, nyilván az utóbbival az élen.
Kell majd egy jó bevezető/felvezető/promo videó, amit akár az online közösségi platformon is nyugodtan meg tudok osztani.
A csatornát fizetős módszerekkel nem fogom reklámozni, így beletelik majd hosszabb időbe hogy elérjem a nagyobb nézettséget az időközben (remélhetőleg) jól megvalósított videóimmal.
A nézettség nem az önmagamat motiváló eszköz, hanem csak egy kis információ a népszerűségről.
A lényeg a kommentekben lesz megírva a nézők által.
Ott majd nem lesz érvényes minden estben a "Nem érdekel, hogy mit mondanak mások!" szólam, mivel ez Rólam ÉS a Nézőkről szól.
Az építő jellegű kritikák fontosak lesznek.
Magát a videomegosztó etikáját egy kicsit jobban át kell majd érezzem a mostaninál.
Nem a vitákért, hanem az érdemi eszmecseréért lesz érdemes kommenteljek.
Az esetleg oda végképpen nem való megnyilvánulásokat pedig törölnöm kell majd.
Itt nem fogom felfedni a kilétemet és ennek a blognak a létét sem fogom ott reklámozni a csatornámon, szóval ez csak egy blog marad, amit hosszabb távon tervezek frissítve tartani.
Remek elmetisztító az hogy leírhatom ide ezeket a bejegyzéseket.
Ui:
A mai napon ismét kaptam egy kvázi megerősítést, hogy jó út felé tartok és jelenleg ott járok ahol annak lennie kell.
Egyszerűen fantasztikus az életem, ha így visszagondolok. Annyi mindent megteremtettem már és mennyi mindent fogok még...
Sok kihívás és próba vár még rám a nagy megmérettetések előtt.
Bizony ám, a világ régóta omladozik már és éveken belül nagyobb szükség lehet a projektjeimre, mint gondolnám. A mi még fontosabb: az általam inspirált/felébresztett emberek projektjeire lesz szüksége a világnak.
A sötétség újabb hullámát kell majd elsöpörni a fényesen izzó információmorzsák és az útravalók igazságos szétosztásával.
Én voltam az, M21 kiszáll.
Hoppá, most elárultam magam. :)

Címkék:
az élet,
kreativitás,
ötlet,
rólam,
videózás
2016. október 28., péntek
26. A környezet visszahúzó ereje és a túljutás
Számtalan alkalommal találkoztam már az ismerőseim terveimben kételkedő megnyilvánulásaival, sőt arról lebeszélni akaró szándékukkal.
Bizonyos esetekben igazuk is volt, mert az a konkrét elképzelés nem működött, de némi csavarral megtoldva már szépen "muzsikált".
Illetve voltak abszolút őrült, a fejemből hirtelenséggel kipattant ötletek is, amelyek az én esetemben egy zsákutcát jelentettek. Nem a fejlődésemet és világot támogatták volna.
Így aztán elvetettem azokat, a jó tanácsokra hallgatva.
A legtöbbször azért kapom a lehurrogást, mert a befektetett munkaidőmért cserébe nem kapok pénzt vagy nem eleget.
Ez erős indok ami részben igaz is. Viszont a tapasztalatszerzés és a tanulás nekem sokkal fontosabb értékmérő mint a pénz.
Elsődlegesen pénzben gondolkodni eléggé egysíkú és egoista hozzáállás.
A pénz az utolsó kell legyen a sorban.
Például így, ahogy én állok a dolgokhoz:
1.)Isten - Fókuszálj az isteni mivoltodra, fejlődj!
2.)Ember - Segíts az embereknek és szeresd őket.
3.)Egyéb - Az Univerzum, a Föld, a környezetvédelem, a fenntarthatóság.
4.)Pénz - Anyagiasság az utolsó helyen.
Az én estem azonban nem egyedi.
A konkrét példám például az amikor nem tudtam, hogy mihez kezdhetnék, mert 100 dolog érdekel, de azok leginkább hivatás helyett csak hobbi szinten.
Ekkor nyilván könnyű volt a fejemre szegezni másoknak azt, hogy nem tudom a helyemet, a fellegekben járok, álmodozok, nem dolgozok, nem hozok pénzt a konyhára és a többi pallérozó megjegyzést.
Mindeközben nem volt könnyű megőrizni a motivációmat, a céltudatosságomat és volt néhány érzelmi válságot hozó napom is - ez utóbbi főként a saját felismeréseim miatt.
Aztán viszont - idővel - elkezdett végre megfogalmazódni bennem, hogy mivel is akarok foglalkozni.
Mindehhez természetesen kellett a hitem és a kitartásom. Illetve némi motiváció is elkél ilyenkor.
Szóval, elkezdtem összeszedni, hogy miben vagyok jó és ezen belül mi az amit hivatásszerűen is tudok végezni. Ez is eltartott pár hónapig.
Végül is eljutottam az örök kedvenchez, a barkácsoláshoz.
Ehhez még hozzáraktam azt, hogy régóta akarok egy videokamerát és a Youtube-ra is feltöltöttem egy amatőr összeállítást, a Képmás Montázst csupa nem saját videoanyagból összerakva.
Maga a videokamera 3 célra is kiváló lesz:
- Barkácsolással kapcsolatos - folyamat - videókat felvenni.
- Megörökíteni a családi eseményeket és a helyi aktualitásokat.
- Videonaplót és hasonlókat készíteni.
Szerintem ez egy rövid - 1 éves - távon belül megtérülő befektetés lesz ez a vétel.
Veszek majd hozzá egy powerbankot (kevés az alap 40 perces akkuidő) és egy nagyobb méretű memóriakártyát - ez a két tartozék más eszközömhöz is használható lesz majd, szóval ez duplán meg fog térülni idővel.
Úgy érzem, mostanra már túljutottam a környezet visszahúzó erejének az akadályán és tudok tovább haladni az utamon.

25. Körülnéztem az engem körülvevő világban.
Volt rá pár évem eddig, hogy alaposan körbenézzek a kistérségemben, illetve kicsit távolabb is, amely során a legkülönfélébb életérzésű embereket láttam élni.
Az élet fokozatos és egyre gyorsabban történő elértéktelenedésével találtam szembe magam számos esetben.
Az emberek egy része egyszerűen már saját magát sem tiszteli, nemhogy másokat.
A fiatal generációk esetében vesztésre áll a józan ész. Az idősebb generációkat is mindinkább megfertőzi az ilyen típusú lezüllés ködfátyla.
Ez egy olyan folyamat, amit nekik át kell élniük, ahhoz hogy tovább léphessenek az útjukon.
Ebben a továbblépésben akarom segíteni az erre nyitott embereket.
Nyilván az első számú motivációm ebben a folyamatban önmagam fejlesztése aminek a pozitív hozadéka az önmagamból való tanulás mellett, a másoknak való segítés - jelen esetben a tanítás.
Jómagam sem lépkedtem még el a teljes tudatosságig, de amit megtanultam azt tovább akarom adni valamilyen formában.
A videózás egy remek megoldás, mert sokakhoz eljuthat majd a nap 24 órájában bárhová ahol van internet. Még akkor is amikor alszok éppen. :)
Így megy ez a mai világban. A szemnyitogatás és az igazság kimondása forradalmi (hős) tettnek számít.
Én ezt valamilyen szinten és színvonalon bevállalom, annak minden előnyével és "hátrányával" együtt.
Szóval:
Kívánok Sok Tudatosodást, Kitartást és Igaz Emberré Válást a Világ Minden Érintett Emberének!
Ui:
Megváltozni sosem késő.
A lényeg hogy miután tudatára ébredtél, hogy változtatnod kell, akkor ne késlekedj, hanem ragadd meg kormányt és tedd meg az első lépéseidet önmagad felé.

2016. október 27., csütörtök
24. Amikor minden úgy alakul, ahogy kell
Lényegében minden értünk történik az életben, habár ezt legtöbbször nem vesszük észre.
Vannak olyan esetek, amikor gyakorlatilag azonnal észre veszi az ember, hogy egy váratlan esemény érte történik, hozzá tesz valami hasznosat.
Olykor csak idővel szembesülünk vele, míg máskor egy olyan esemény kell történjen, ami rávilágít erre.
Teszem azt elkezd hullani a vakolat a szobában. Közelről megszemlélve nyilvánvalóvá válik, hogy azt a túlzott nedvesedés okozza. Ekkor jön a kérdés, hogy honnan szivárog oda az a víz.
Végül egy alapos körbetekintés a padláson feltárja a hiba okát, a beázást.
Időben cselekedve megakadályozható a födémszerkezet károsodása.
Tehát egy kis lehullott vakolat, amire nem csak egyszerűen legyintettünk, hanem meg kerestük a hiba okát, az értünk van, mivel megkímélt egy nagy kiadástól.
Ez egy lényeges dolog: - figyelni az apró részletekre.
Ahol egérpiszok van és erős ammónia szag terjeng, ott bizony egérkék járnak rendszeresen.
Maga az egér azt jelzi, hogy esetleg el van hanyagolva a hely, sok a hozzáférhető élelem és/vagy van olyan járat amin keresztül be bírnak jutni.
Az egy másik dolog, hogy az idei év kedvező volt az egerek felszaporodásához és átlag napi 1 egeret fog a tucatnyi csapdám(aztán a macskák jól járnak, mert megkapják azokat).
Ettől függetlenül az egér szereti az elhanyagolt helyeket, az azzal járó szemetet és a nyugalmat.
Szóval takarításra és javításra fel!
A bejegyzés ihletéhez kanyarodva..., érdekes dolgok történnek velem mostanában.
Pl.:
- Gyűjtök egy jó videokamerára való pénzt és a minap érdekes fejlemény történt ez ügyben.
Ma felhívtak a kazettáimat digitalizáló cégtől (valószínűleg azért, mert írtam nekik hogy az egyik kazettán több videoanyag is lehet) és rávilágított a munkatárs arra, hogy nem érdemes a feláras szolgáltatásukat igénybe vegyem, mert nem lesz látható minőségbeli különbség - lévén hogy VHS kazettákról van szó. (Az engem felhívó munkatársnak tényleg az elégedett ügyfél az első, nem csak egy egyszerű céges szlogen ezek szerint.)
Ezáltal elég lesz a 3,5 GB/óra méret az általam kért 13 GB/óra méret helyett.
Ez kicsit maximalista elképzelés volt - ezt bevallom. De azért mégiscsak évtizedes videoemlékekről volt szó... :)
Ezzel máris spóroltam kb. 11 ezer magyar pénzt, ami a kinézett videokamera árának kb. az ötöde.
- Nagyon szeretek barkácsolni és költséghatékony megoldásokat létrehozni a műhelyben már évek óta.
Ez idő alatt számtalan lehetséges alapanyagra, illetve azóta már felhasznált dolgokra tettem szert ingyen (a TeSzedd keretében pl.) vagy nagyon olcsón.
Ami másik embernek szemét, az nekem olykor kincset ér.
Egyre több olyan napom van, amikor érzem azt hogy: igen, ez a nap tényleg értem volt, mert hozzám tett valamit.
Hétről-hétre és napról napra fejlődök ilyen téren. Úgy érzem, hogy ez az élet egyik igaz iskolája.
A fejlődésemet magamhoz mérem és folyamatosan érzem ennek a pozitív hatásait.
Pl az középiskolába járásom idejének derekán (3 éve) még vak voltam a mostani hozzáállásomhoz képest.

2016. október 26., szerda
23. Homemade Inventions - Házi készítésű találmányok
Ezek azok a bizonyos garázsprojektek, amelyek csíráiból olykor a világot megváltoztató és/vagy meghatározó megoldások, technológiák és gyakorlatok fejlődnek ki.
Persze nem mindig válik világhírűvé egy-egy megoldás, de nem is ez a célja a legtöbb alkotó-feltalálónak a saját projektjével. Nekem sem.
A lényeg az alkotás öröme és a közben létrejövő meditatív állapot.
Az hogy megnézi x számú ember az erről szóló videóimat, az a plusz hozadék, elismerés részükről és tanítás a részemről. A videó alatti hozzászólások pedig még inkább tovább árnyalják ezt az egész folyamatot.
Az alkotás által megélem a kreativitásomat és ezt egy üzenetként, egy videóban tovább tudom adni sok más embernek.
Ők, a nézők megkapják ezt az üzenetet, egyesek írnak egy kommentet, néha kritikát, ötletet és ami még fontos: ihletet is kaphatnak a videók által, amely által neki kezdhetnek a saját projektjeik megvalósításához.
A másik nem titkolt célom, hogy mutassak pár dolgot a házam tájáról, az életemből, a kreatív énemről.
Továbbá az is benne van a pakliban, hogy ezáltal szert fogok tenni új barátokra, ami az én esetemben különösen jól fog jönni. Hasonló gondolkodású emberekkel (sőt, barátokkal) beszélgetni felemelő érzés tud lenni.
De miért is írom ezt?
Azért, mert a vidék errefelé is gyengélkedik, ami a közösségi életet illeti.
Egyszerűen nincs még olyan kreatív csoport errefelé, ahova tudnék járni rendszeresen.
"Ha Mátyás nem talál jeget, hát csinál."
Ezen az úton akarok én is járni, csinálni, alkotni valami jót.
Egyszerűen megvan bennem az a növekvő kreatív életérzés (hogy önmagam vagyok egyre jobban) és ez képessé tesz arra hogy megvalósítsam az elképzeléseimet.
Csupán csak idő és némi anyagi ráfordítás kérdése az egész.
Egyedül tudok építeni sokféle szerkezetet, de közösséget csak együtt lehet létrehozni.
A közösség idővel hozzá fogja tenni azt a pluszt is az építgetésemhez, ami szükséges ahhoz hogy még jobban tudjam megvalósítani az elképzeléseimet.

2016. október 25., kedd
22. Egy forradalmi ötlet
Ismét csak beugrott valami piacrengető megoldás a fejembe.
Melyek a lítium ionos akkumulátorok óriási gyengeségei?:
- nem szereti a 0 C fok alatti hőmérsékletet, akkor nem nyerhető ki belőle az összes energia.
- kisüléskor és feltöltéskor melegszik (elveszik az energia 15-25 %-a),
- kicsi az energiasűrűsége, ezért nagy súllyal jár (több mint 100kg-os akkupakkokkal járkálnak az elektromos autók),
- környezetszennyező a lítium kitermelése,
- nagyon drága,
- limitált ciklusszámot visel el.
Mindezekre megoldást jelent a már meglévő technológia, amit úgy hívnak: szuper kondenzátor.
3 kWh kapacitású modellek vásárolhatóak akár 21.000 Ft-ért, amelyek mindössze 0,5 kg súllyal rendelkeznek.
Egyetlen hátránya a 2,7 Voltos üzemi feszültsége, ami sorba kapcsolással tökéletesen orvosolható.
Még töltéskiegyensúlyozó áramköröket is árulnak hozzá.
Épp olvastam egy cikket, miszerint maximálisan 160-200 kWh kapacitásúak ezek a kocsiakkumulátor pakkok.
Ezek szerint 100 db szuperkondival, amelyek a kiegészítőkkel együtt kb. 60 kg-ot nyomnak már egy teljes értékű elektromos kocsiakkumulátort helyettesíteni lehet (és túl is szárnyalja azt), (nagykeráron) mindössze 2.000.000 Ft-ért.
Azért ez elgondolkodtató mindenesetre.
Nyilván olcsóbbá tehető az egész, ha gyárilag 12 voltos kondenzátorok kerülnek alkalmazásra és eleve nagyobb kapacitással rendelkeznek. Így a akkupakk súlya is tovább csökkenthető.
Ez az ötlet már sok más ember fejében is megfordult, de az autóipar mindenről a lehető legtöbb bőrt akarja lehúzni, ezért haladnak ilyen csigatempóban.
Már 15 éve a lítiumionos akkumulátorokkal vacakolnak, holott a szuper kondenzátorokhoz olyan mindennapi és széles körben elérhető anyagok kellenek (a lítiumhoz képest töredék mennyiségben), mint az aktívszén és az alumínium.
A szuper kondenzátor technológia egyre fejlettebbé válik, miközben a lítium ionos megoldások alig fejlődnek és a számos hátrányukat az életben nem fogják tudni orvosolni.
Szóval kondira fel!

2016. október 23., vasárnap
21. Mi kellhet manapság egy hatásos forradalomhoz? '56 - '16
56-hoz mérten meglepően kevés erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy eredményes legyen egy forradalom.
Az a forradalom néhány ezer ember által vállt nemzeti ünneppé.
Arról persze kevesen beszélnek, hogy mik történtek utána.
Kivégzések.
Jelenleg viszont elég akár csak klaviatúrát ragadni és egész rendszereket lehet vele megbuktatni.
Ők a hackerek, igen. Illetve a legjobbak közülük, akik kiszivárogtatják az információkat és ezáltal hazugságokat döntenek le illetve piszkos titkokat fednek fel.
Azonban az átlagpolgár is elég sokat tud egyéni szinten tenni azért, hogy mindenkinek előnyös változások álljanak be a jelenlegi rendszerben.
Mint például:
- Ha nem értesz egyet egy cég üzletpolitikájával, nem akarsz pl.: mérgeket, szemetet vásárolni, akkor egyszerűen csak bojkottáld az adott vállalat termékeit.
Ezek helyett keress egy tisztességes alternatívát, ha egy mód van rá, akkor hazai terméket megvásárolva.
- A másik tennivaló, az az hogy a tisztességtelen és erkölcstelen megnyilvánulású cégről tájékoztatod a barátaidat néhány lehetséges alternatíva felsorolása mellett.
- Vonulj ki tüntetni valamiért, de ne valami ellen. Ez az arany szabály.
Építeni akarunk és nem rombolni, tehát az építést úgy tudjuk támogatni, ha valamiért tüntetünk és nem valami ellen.
- A blogolás például hatásos módja annak, hogy kinyilvánítsd a véleményedet - akár névtelenül.
- Emellett videoportálokra is érdemes feltölteni, ha van valamilyen bizonyító erejű videoanyagod vagy csak egyszerűen elmondod/bemutatod egy videóban hogy mit gondolsz a jelenlegi helyzetről.
A másik óriási fegyvertény az a helyzet, amikor magát az alternatívát, a megoldást mutatod be egy-kettő-sok videón át a tisztelt hallgatóságnak - jelen esetben nézőknek.
A mondhatni (sajnos) klasszikus nekifutás, a törés zúzás semmire sem vezet.
Viszont amikor már tényleg az elnyomó a célpont(mert nincs más emberségesebb lehetőség), akkor nem az átlagpolgár kocsiját, boltját, ablakát kell betörni, hanem irány a zsarnokokhoz és ott kell leverni a lakatot.
Mindent összevetve a békés harcosaink/forradalmárjaink ennél jobb korszakba nem is születhettek volna.
A fentiek nyilván egy apró töredékét képezik annak a sok módszernek, amelyek egy vér nélküli forradalomhoz felhasználhatóak.
Jelenleg ott tart a világ, hogy égető szüksége van egy nagy békés forradalomra, amelyet ismét csak az átlagosnak nevezett emberek fognak elindítani és véghez vinni.

2016. október 22., szombat
20. Ami a projektjeim megvalósulásához kell még
Igen, tudom. Szeretek ódákat zengeni a saját projektjeimről és elképzeléseimről.
Ez nem is véletlen, hiszen a másokon segíteni akarás és a blogom egyediségéhez az is hozzátartozik hogy szépen leírom azt amiről úgy érzem hogy ide való.
Először is kell nyilván egy álom, ami szolgáltatja ehhez az alapot. Meg kell és merni kell álmodni.
Kell a kitartás, hogy az úton tudjak maradni.
A motivációm fontos szerepet játszik abban, hogy az álmom valósággá váljon.
Kell a tudás ahhoz, hogy fel tudjam építeni amit megálmodtam. Ha nincsen meg a kellő, akkor el kell sajátítani azt a bizonyos tudást.
Az ötletek és tervek konkretizálják az álmaimat.
Az anyagi részről szükséges valamennyi pénz.
Kellenek eszközök, anyagok és szerszámok.
Időből is kell hozzá egy jó adag. Az sem árt, ha teljes munkaidő jelleggel tud vele foglalkozni az ember.
Szóval kell még pár feltételen csiszoljak, hogy minden stimmeljen, de minden nappal csakis közelebb kerülök a tényleges megvalósításokhoz, mert minden áldott napon afelé igyekszek, erre törekedek.
Íme, már a 20. bejegyzésnél tartok.

2016. október 21., péntek
19. Gazdaságilag inaktív lennék? Meglehet.
Az államnak maga az egyén csak olyan szempontból számít, hogy mennyi adót fizet be a "közösbe".
Teljesen mindegy, hogy a kék, a piros vagy a zöld (netán sötétzöld) csapat van éppen kormányon.
Persze mit is várhat az ember, ha egyszer egy kapitalista, értéke veszett rendszerben élünk.
Ezért van az hogy egyre inkább elszigetelődök (ahogy sokan mások is) a rendszertől, az államtól és a multikultitól.
Egyszerűen semmibe veszik az embert mint élőlényt. Csak egy szám vagyunk a statisztikákban.
Akar a fene ilyen hideg tekintetekkel egy légkörben élni.
Szóval, itt van az én esetem amely a mai világban koránt sem szokatlan.
Ilyen korban a kortársaim egy része az egyetem flaszterét tapossa, míg a többség valahol már beleszállt a mókuskerékbe és hajtja az ipart több-kevesebb sikerrel.
Eközben jómagam a valódi életet tapasztalom, amikor is otthon kell helytállni, illetve kezelni a mindennapok kihívásait, mert más nem oldja meg helyettem.
A valódi élethez a rendszeresen végzett munka is hozzátartozik, ami esetemben meg is van, de nem a szokott formában.
Jómagamnak van időm közben a tanulásra, át bírom gondolni a lehetséges megoldások sorát, kiélhetem a kreativitásomat, képezem önmagamat, tapasztalatot szerzek és legtöbbször nagyon is jól érzem magam mindeközben.
Nyilván nem kapok a hónap végén sok fizetést, de az elvégzett munkának igenis értéke van.
Az hogy közben tanulok, fejlesztem a képességeim és informálódok az egy üdítő és egyben nagyon hasznos hozadéka az egésznek.
Az én esetem nyilván egyedi, mert hektárszámra van termőföldünk, erőgépparkunk a műveléséhez és egyéb örökségek is segítenek az utamon.
Szóval minden adott ahhoz, hogy valami szépet felépítsek.
Például a házi gyártmányú energiatakarékos gépesítéseim és megoldásaim akár jövedelemszerző megoldásokká is előléphetnek - idővel.
Nyilván egy darabig a hatékonyság terén nem vennék fel a versenyt a konkurensekkel, de árban alább mehetnék azoknak.
Mivel nem kívánok csilliárdos haszonkulcsot rárakni egyik alkotásomra sem, ezért versenyképesek lesznek. Mindez természetesen garanciális lesz, mert első az ember, a pénz az utolsó.
Ráadásul így a tervezési hibákat is ki tudom majd küszöbölni idővel.
Tervek vannak, már csak a fűtött műhely, alapanyagok, pár szerszám és egy konkrét terv kell a kivitelezéshez.

18. Hogyan tovább? - Anyagi megélhetés.
Mint már írtam, elég sok mindent megtudok oldani saját magam a saját eszközeimmel és tudásommal (ingyen, a meglévő alapanyagok és eszközök használatával vagy minimális költségvetéssel).
Többek között:
- Számítógép építés és szerelés, rendszergazdaság, szabad szoftverek beszerzése és hibák elhárítása.
- Élelem termelés: konyhakerti növények, fűszerek és teák, gyümölcsök, házi galambok(nem kell etessem őket).
- Ezermesteri munkák: barkácsolás, szerszámok karbantartása(pl.: nyelezés, festés), háztartási eszközök karbantartása(pl.: élezés), új eszközök építése(pl.: sörkollektoros aszaló, virág fésű).
- Tereprendezés, fűnyírás, kerti munkák, faültetés, komposztálás, hulladék anyagok hasznosítása, télire szilárd tüzelőanyagok gyűjtése(pl.: bodzafa, ecetfa, barkácsolási fahulladék, metszési rőzse és faágak, csutka, kukoricaszár, csicsóka szár, fenyőtoboz, dióhéj), házfalak javítása, improvizált megoldások és hasonlók.
- Információ, ötletek, segédanyagok beszerzése és tanulás az internet által (minden témában) - ingyen, csak az időráfordítás szükséges hozzá.
Van egy viszonylag jó családi hátterem, amely egyenlőre megkímél a számlák fizetésétől.
Habár terveim szerint - majdnem - kettővel kevesebb számlát akarok fizetni a jövőben.
Lényegében fogok akkor s fizetni, de az összes közüzemi számla ki fog jönni 15.000 Ft-ból.
Ha már így belekezdtem, akkor folytatom a jövőbeni - otthonnal kapcsolatos - terveimmel, mert ez is a megélhetéshez tartozik.
A jelszó: érd be kevesebbel is és ne pazarolj!
Azért írtam feljebb a majdnem szót, mert nem akarom kiköttetni a gázt, mert jó lesz vele főzni és kb. havi 1500 Ft-ból megvan.
A háromfázisú villanyt sem köttetem ki, mert kell a terménydarálóhoz, a szelelőhöz, a késélesítőhöz, a köszörűhöz, a hegesztőhöz, a kompresszorhoz és a húsdarálóhoz alkalomadtán. Ez kijön havi kb. 1500 Ft-ból.
A vezetékes telefon megmarad és a legkisebb internetcsomag is elég lesz, ami 5000 Ft körül van összesen. TV helyett internet lesz.
A mobiltelefon megvan havi 700 Ft-ból (3 havonta töltök rá 2000 Ft-ot). Nem sokat szoktam telefonhívást kezdeményezni.
A vízfogyasztás és a csatornadíj 2000 Ft lesz.
Szemét szállítás 3500 Ft.
Ez így eddig 14.200 Ft egymagamra számolva.
Rosszabb esetben is 20.000 Ft alatt marad ez az összeg.
Na de miért is ilyen kevés a számlákon az összeg?
Azért mert rengeteg dolgot megtudok oldani egymagam és helyben megtermelni, előállítani.
Íme az elképzelésem:
Elektromos áram:
- Sziget üzemű napelemes rendszer szuper kondenzátor tárolókkal. Így 210 ezer Ft a 30 KWh tárolókapacitás, ami legalább 10 évig működőképes is marad, szemben a solar akkumulátorok 5-7 évével és jócskán borsosabb árával.
A solar akkuból egy db, 1 KWh kapacitású (12 v/100 Ah) kerül 70.000 Ft-ba, szóval jóval olcsóbban kijön a rendszer, ha szuper kondikat építek be energiatárolónak.
Egy hátránya a 2,7 Voltos feszültség, ami miatt 5db-ot össze kell sorban kötni (úgy 13,5 V lesz a névleges feszültsége), hogy az inverter tudjon működni róla.
Fűtés
- Vegyes tüzelésű kazán rákötve a már meglévő gravitációs (keringető szivattyú nélküli) fűtési rendszerre ami így nem kéri az áramot, csak a sokféle lehetséges szilárd tüzelőanyagot.
Tüzelőanyagként pedig a feljebb felsorolt biomassza jellegű anyagokat is fel fogom használni, amivel jó esetben a tüzelő felét is fedezhetem.
A kertbe lesz telepítve 40 gyümölcsfa, amelyekről szép mennyiségű rőzse fog leesni a metszésnél.
Így aprófát sem kell hasogassak, csak egy hétvége alatt össze kell baltázzam a vesszőket.
- Hő légkollektoros (sörkollektor) fűtést fogok készíteni, ami a fűtendő helyiségből nyeri a levegőt és oda is juttatja vissza a meleg levegőt. Napelemek fogják a levegő keringetést működtetni, direkt módon bekötve.
- A konyhába egy új sparhelt lesz beszerezve, ami télen rásegít a fűtésre illetve részben/teljesen kiváltja a gáztűzhelyt.
Hűtés:
- Télen nincs szükség a hűtőszekrényre, mert az északi tájolású spájz elég hideget biztosít.
- A pincében télen-nyáron elvannak az odavaló termények.
- Felkészülvén a nyári melegekre, egy talajkollektort fogok elhelyezni 1 méteres mélységben, amely a szabadból fogja vételezni a meleg levegőt és talaj mélyén elhelyezett csőhálózaton (PVC) keresztül érvén bejut a kb. 18-20 C fokra lehűlt levegő a házba. Passzív házaknál évek óta előszeretettel használják ezt az energia hatékony megoldást. Ezt akár a sörkollektorra is rá lehet kötni télen, így akkor a hideg levegőt melegíti fel majd 15 C fokra.
Víz:
- A komposzt Wc megépítésével jelentősen vissza fog esni a vízfelhasználásom, ami kb. havi 500 litert ivóvíz megtakarítást jelent.
- A kert locsolása a jó vízhozamú - már meglévő - ásott kútból fog történni.
- Meleg víz előállításához tervezek készíteni egy KPE csövekből illetve idomokból összeállított napkollektort.
- Egy fatüzelésű használati vizet melegítő bojler beépítése is szóba jöhet.
A jelenlegi megélhetési lehetőségeim igencsak korlátozottak.
A fenn említett elképzeléseimhez pedig szükséges a teljes, (mindenestől) 1 millió Forintos bekerülési költség. A saját munkaóráim ezreit ebbe nem számoltam bele.
A mindennapi élethez is kell még extra forrás, az alacsony rezsiköltség mellett is.
Éppen ezért kell vagy egy elfogadható (táv)munkahelyet találjak vagy egy saját mikrovállalkozást indítanom.

2016. október 15., szombat
17. Közelít a tél
Nemsokára már a novembert tapossuk és ezzel együtt a hosszú téli éjszakák is közelednek.
Folyik már a télre való felkészülés, a betakarítás és a bekészítés.
A tél mindig is a tervezgetés időszaka szokott lenni - ez nálam is így van. (Persze ilyenkor is tudok és szoktam is barkácsolni,)
Már most a tervezgetés sűrűjében vagyok.
A tavaszra vonatkozó tervek télen szoktak megszületni nálam. Persze a valóságban a tervektől eltérően szokott megvalósulni egy-egy elképzelés, de legalább megvalósul.
A tél egyik legszebb része a nyugalmasabb mindennapokban rejlik.
Amikor a hólapátolás és az utak csúszásgátlóval való szórása az egyik legfőbb ház körüli tevékenység.
A műhelyben (már ha van és fűthető, akkor) ilyenkor tudja igazán lefoglalni magát az ember.
Az idei tél hidegebbnek ígérkezik az előbbieknél, úgyhogy megyek is és teszek pár darab fát a tűzre.

2016. október 13., csütörtök
16. Hogyan tovább? - Elmélkedés a jövőmről
Napi szinten szoktam - pár (olykor hosszúra nyúló) gondolatmenet erejéig - elmélkedni a jövőmről, a terveimről, a céljaimról és az életem csapásirányán.
Az általánosságban elmondható az életemmel kapcsolatban, hogy a terveim a legritkább esetben valósulnak meg úgy, ahogy elképzeltem azokat. Ami végeredményben nem jelent gondot, mert az elképzeléseimet egy mankónak tekintem, ami segít elindulni a megvalósítás felé vezető úton.
A legfőbb célom az, hogy az úton maradjak. Azon az életúton, amelyen kibontakoznak az elképzeléseim.
Amikor az úton vagyok járok-kelek, akkor az azt jelenti, hogy célba érek minden nap.
Úgy mint sokan mások, Én is szeretem követni a jól bevált módszereket - esetemben az önmegvalósítást.
Nagyon sok feladatot, amit sokan különféle szolgáltatókra bíznak, jómagam saját kezűleg oldom meg.
Még mostanság sem érzem azt, hogy megtaláltam volna a helyem a világban.
A képességeimet apránként térképezem fel, amiben sikeresnek is érzem magam.
Amikor a helyemet is meg fogom találni az életben, akkor további képességeim is elő fognak jönni.
Van négy + egy megérzésem ezzel kapcsolatban - már ami a helyem megtalálását illeti.
1.
Az első kézenfekvő lehetőség az a szülői házból való elköltözés, ezzel együtt a további önállósulás.
- Erre idővel sor fog kerülni. A következő tavaszt tartom optimálisnak, mert a nagyszüleim házába fogok menni amit nem kell már megvenni, a felújítása pedig folyamatban van.
2.
Megtalálom életem egyik konkrét hivatását.
- Sokszor hittem már azt hogy megtaláltam életem hivatását, de mindig csak egy újabb hobbival gazdagodtam - legalábbis eddig.
3.
Rám talál a szerelem és ez a kapcsolat fog rávilágítani bizonyos dolgokra.
- Eddig még nem volt szerencsém ehhez az érzéshez. A társkeresőkön egyenlőre kiábrándító a felhozatal a barátnőjelöltekből, de az igazán hozzám illő nőből csak egy, egyvalaki kell.
4.
Rátalálok arra a társaságra, akik segíteni fogják a fejlődésemet.
- Mondanom sem kell, olykor jót tenne egy baráti társaság, akikkel tudnék valami értelmeset csinálni közösen. Barátaim jelenleg nincsenek jóformán - már akikkel szinte minden nap szívesen beszélgetnék akár online.
+1
Össze kell dőljön a jelenlegi társadalmi rendszer ahhoz, hogy felébredjek ténylegesen.
A legrosszabb forgatókönyv, habár a világra bizonyos szempontból ráférne a megújulás és a lelki tisztulás.
Azt kell hogy mondjam, hogy bizonyos szempontból készülök is erre, mert példának okáért a 2008-as mesterségesen kirobbantott pénzügyi válság engem is megérintett.
Nem mintha most a mókuskereket hajtanám, de abban a világban legalább felértékelődnének a projektjeim.

2016. október 7., péntek
15. Beszélgető társat találni online vagy az utcán
Számomra ez igencsak kihívásokkal teli sok esetben.
Nem élek közösségi életet, mert nem olyan a közösség, mint amit én keresek.
Engem nem érdekelnek a bálok, mások zenei ízlése vagy egy táncház.
Az ami engem érdekel ( mint pl.: barkácsolás, tanulás, ötletelés) azt nagyrészt egyedül szoktam elvégezni.
A beszélgetést viszont pár kivételtől eltekintve másokkal szoktam és akarom lefolytatni.
Ott van a család és a rokonok, akikkel szoktam beszélgetni rendszeresen, de ettől több kell.
Egy jó beszélgetőpartner kell nekem, akinek van egy, az enyémhez hasonló hozzáállása és ő is beszélgetni akar velem.
Persze balgaság azt várnom, hogy majd betoppan ide csak úgy. Éppen ezért küldöm az éterbe a jeleket, abban a biztos tudatban, hogy egyszer meg fogja a megfelelő ember is hallani azt.
A klasszikus társkereső és beszélgetős oldalakon a hozzám hasonlókat körülményes megtalálni és ezt mutatja az is, hogy eddig nem jártam sikerrel.
Előbb-utóbb kell valakit találnom, akivel úgy igazán meg tudom beszélni a dolgokat, amikor szükségem van rá. Illetve fordítva is ugyanez a helyzet. Szívesen veszem a megkereséseket is, ha az főként a felszín alatti témákkal kapcsolatos.

2016. október 5., szerda
14. Online közösségek
Mostanában megnőtt az igényem arra vonatkozóan, hogy egy online közösséghez tartozzak.
Van egy fórum ahová már 2 és fél éve aktívan feljárok és részt veszek a beszélgetésekben.
Ez egy tematikus fórum, ami a maga nemében tökéletes és van off topicja is, de mégsem az igazi, mert félig-meddig a kilétem felvállalása nélkül használom.
Az életem egyik legérdekesebb része oda feljárni.
Viszont az ötleteim kibontására nem az igazi.
Kellene nekem egy ötletelős fórum, ahol kiélhetem az általam mára már szinte hivatás szintjén űzött ötletelést.
Kereshetnék ezzel is valami munkát, de jelenleg nem látom hogy hova és hogyan tudnék beilleszkedni a rendszerbe.
Ezen átlépve inkább már szabadúszóként akarok érvényesülni az életben.
Egy online ötletelő közösségbe le tudnék rakni heti szinten valami hasznosat.
Imádok ötletelni, de az a gond hogy ritkán beszélhetek hozzám hasonló gondolkodású emberekkel az életben. Egy-egy ilyen eszmecsere sokat lendítene a fejlődésemen.
Hosszas keresés után sem találtam ilyen fórumot vagy közösséget. Úgyhogy ezek szerint marad az itteni blogolás - legalábbis egyenlőre.
A művész fórumok már egész közel állnak hozzám, de mégsem az igaziak, mert nem írhatom csak úgy oda az ötleteimet, mert nem arra való.
Nyitni akarok a világra, de a közönséget nehézkes elérni - érdekes felállás, pont az internet korában.
Ismét csak arra gondolok, hogy a médiába be kéne robbanjak egy-egy cikk és hír erejéig valamelyik alkotásom által.
Ez nem lehetetlen, de ehhez legalább egy HD kamerát kell még vegyek, hogy le tudjam videózni az alkotást.
Aztán felvetődik a másik véglet, hogy ezt talán mégsem kéne vagy hogy más megoldás is van.
Nem tiszta egyenlőre ez a kérdés számomra, de idővel meg fog oldódni ez is.
Ami azt illeti a helyi közösségbe is simán be tudnék robbanni, ha megosztom a közösségi oldalamon az alkotásról készült videót.
Ez egy jól járható útnak ígérkezik, már csak alkotnom kell.
A lényeg, hogy ismét csak a helyi közösségnél lyukadtam ki mint megoldás.
Pont az a közösség amitől már úgy elhidegültem, mert hiányzik az a fajta kreativitás belőle, amit én keresek.
Na akkor nyitnom kell a közösség felé. Fel kell őket villanyozzam az alkotásaimmal, mert egy alkotónak mindig az kell legyen a célja, hogy megdobogtassa a célközönségének a szívét.
Szép világ ez a mostani, csak kevesebbet kéne rohanjunk, hogy meglássuk az ékességeit.
Egy vérbeli művész, egy alkotó ezt akarja elérni műveivel - hogy álljunk meg és legalább egy pillanatra élvezzük a látványt.

2016. október 2., vasárnap
13. Én és a komoly beszélgetések
Számomra elég körülményes egy-egy jó beszélgetőpartnert találni, történjen az a való életben vagy az interneten keresztül.
Például a társkeresőkön leginkább a képeken van a hangsúly. Ezzel nem tudok sok mindent kezdeni.
Az én szememben minden nő szép, akkor amikor nem takarja el a testét mindenféle kozmetikumokkal feleslegesen.
Az első számú szépség, amit én keresek az bennük bújik meg és a bemutatkozó írásaikon kell tükröződjön.
Leginkább a közös téma és annak mélysége az ami hiányzik az ilyen beszélgetésekhez.
Itt most nem a rokonokról beszélek, hanem arról, amikor az ember egy baráttal vagy idegennel elegyedik szóba.
Persze erről én is tehetek, mert nincsen száz barátom, akik közvetítenének még ugyanennyit.
Nekem például olyan barátok nem kellenek, akik a totális lerészegedésben látják a kikapcsolódást és a szórakozást.
Ezáltal ki is esik a potenciálisan szóba jöhető emberek kb fele.
Viszont van már egy új projektem, ami vonzani fogja az emberek tekintetét, amikor elkészül majd.
Ahogy azt korábban említettem, nagyon szeretek alkotni.
Impozánsabb terveim megvalósítását az anyagiak késleltetik leginkább, ami persze nem feltétlenül tekinthető negatívumnak.
Ugyanis a nélkülözés közben az ember ki tud próbálni dolgokat, tapasztalatot, új információkat gyűjthet és gondolkodhat.
A projekthez anyagi források kellenek, aminek egy kis hányada már rendelkezésre áll, a fennmaradó rész pedig egy másik forrásból lesz biztosítva.
Lényegében egy új megoldásról van szó, amire az utcán rögtön fel fognak figyelni.
Nekem mostanában erre van szükségem: egy kis figyelemre. Arra, hogy bemutassam az igazi arcomat, ami épít és nem csak megbújik otthon.
Persze addig még sok a tennivaló.
Amikor viszont kész lesz, akkor végre nagyobb számban fognak megtalálni a hasonlóan gondolkodó emberek - amire éppen szükségem van.
Merész tervek, nemde?
Mivel az egyszerű beszéden alapuló ismerkedésben nem vagyok sikeres, ezért ezt a kézenfekvő megoldást választom a látásmódom bemutatására.
Egyszerűen nem ismernek az emberek, ami nem csoda, hiszen nem vagyok oda az engem nem érdeklő közösségi programokért, amiből errefelé szép számmal akad.
A munkámból kifolyólag sem ismerhetnek, mert leginkább itthon vagy olykor kinn a földeken dolgozok.
Ami azt illeti zavar az a gondolat, hogy majdhogynem idegen vagyok a saját községemben.
Egy olyan projekt, amin én dolgozok ennél sokkal tovább viheti az ismerkedésem szekerét.
Mindehhez csak az kell, hogy tovább járjak ezen az úton.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)