2016. szeptember 28., szerda

12. Hogy is van ezek a dolgok nálam?

Először is leszögezem, hogy helyenként jelentősen eltérek a társadalom átlagához képest.
Nem vagyok egy csodabogár, de akár annak is beillenék.

Befelé fordultam, de figyelek a külvilágra és mindenféle forrásból szeretek információkat gyűjteni, mert nekem a tanulás egy élmény, de csak akkor ha saját elhatározásból teszem azt.

Idegenek társaságát általában nem keresem, de szívesen beszélgetek azzal pl. aki megszólít.

Alapvetően az egész életemben eddig azokat a pillanatokat élveztem legjobban, amikor alkothattam mert nem voltak szűkösek a fizikai korlátok.

Az életemben szinte csak a fizikai korlátok jelentik az akadályt számomra.
Lelki korlátaim alig vannak, akkor pedig még kevésbé amikor alkothatok valamit.

A szellemi jellegű alkotás nálam nagyon magasan jár, de a fizikai világban ezeket kifejezni, vagy akár létrehozni egy elég hosszadalmas folyamat szokott lenni nálam.

A megvalósítás útjába sokszor az áll, hogy nincsenek meg hozzá a megfelelő anyagaim és szerszámaim, így improvizálnom kell. Éppen ezért sok tervem esett már áldozatul az ennél fogva szükséges egyszerűsítésnek, spórolásnak és sokszor a meg nem valósításnak.
Persze ez is egyfajta művészet, hogy abból dolgozok amim van, de nyilván bekorlátozza a lehetőségeim és le is töri a motivációmat olykor.

Na nem is baj, hiszen mégiscsak a csodálatos Föld bolygón élünk, ahol az a legnagyobb gond hogy az emberek rideggé és ellenszenvessé válnak egyre jobban.

"Mindent elborít a füst és a pénz." - szólott FankaDeli Át a kéményen című számában.

 Szóval én nem a világot okolom a jelenlegi helyzetért, hanem az emberek sötétséggel átitatott gondolatait - tehát még csak nem is az embereket, hanem a sötét gondolatokat tartom felelősnek a mai állapotokért. A z emberek építő gondolatai az én személyes legjobb barátaim, az emberek után persze.

Egyenlőre ennyit magamról.

Megyek alkotni. Jelen esetben zöldbabot pucolni.

2016. szeptember 27., kedd

11. Magány

Már több mint 1 éve van hogy befejeztem az utolsó hivatalos iskolámat.
Azóta leginkább az élet iskolájában tanulok.

Nem sok emberrel találkozok a mindennapokban.
Hivatalba vagy bármilyen kormányszervhez nehezemre esik elmenni, mert egyszerűen fojtogat egy frusztráló érzés ezzel kapcsolatban.

Postára, boltba ellenben szívesen megyek és a futárszolgálatost is örömmel szoktam várni, mert ők emberközeliek számomra.

Ez azért van így, mert az állam valahogy frusztráló energiát sugároz felém.
A boltba önszántamból megyek, a hivatal pedig a lefolyóul megírt jogi nyelvezettel rendelkező leveleket küldözget. Komolyan mondom, összeszorul a szívem attól a lekezelő stílustól. Ezeket tényleg emberek írják vagy valami kiborg? Persze tudom a választ, mert volt dolgom pár hivatali dolgozóval és volt közöttük néhány aki így beszélt velem.

Emellett vannak nagyon rendes és emberhez méltó stílusban megnyilvánuló alkalmazottak is ott.
Velük öröm beszélni, tényleg. Bár ők írnák meg azokat a leveleket.


- Most épp elkapott egy erőteljes érzés azzal kapcsolatban, hogy úgy általában véve mennyire elszemélytelenedett a társadalmunk, mennyire nem tiszteljük önmagunkat és egónknál fogva a többi emberben keressük saját magunkat.
Egyszerűen kihűlnek a kapcsolatok a világban és a közvetlen közelemben is ezért átérzem mélyen a súlyát.
Nálunk leginkább a családfa halt ki az elmúlt 15 év alatt, de rendesen.
Ehhez hozzájön még az is, hogy az egész családunk többségében befelé forduló jellem volt az elmúlt 20 évben, éppen amikor felnőttem.

Na ez nem is baj, mert az élet mindig kedves volt hozzám. De tényleg.
Mindig adott időt, hogy fejlődhessek és élhessem a napjaimat a saját tempómban. Ezért hálás vagyok, de nagyon.
Jelenleg is ezt teszi, csak én még mindig szenvedek valamennyire(de egyre kevésbé), mert nem találtam még meg önmagam egészen.

Leginkább a kreativitásban látom a jövőmet, mert egyenlőre emberekkel való kapcsolattartás terén nem vagyok még közepes szinten sem.

Maga a blogolás is egy eszköz számomra, hogy kiéljem a kreativitásomat és ezáltal nem érzem magam magányosnak. Azért is nem vagyok ilyenkor magányos, mert ekkor új dolgokat tapasztalok meg és ez feltölt energiával.


Maga a magány nem egy rossz dolog, ha az ember igazán mélyen átéli azt és önmagát is megtalálja eközben:

Gabriel García Márquez Száz év magány  c. könyvéből:.
„A magány a legáldáshozóbb állapot, amely az embert elérheti. A magány nem más, mint az alkotófolyamat kezdete. Mozgatóerő, mely az arctalan tömeg fölé emel, mely mássá tesz. Ez adja meg az élet savát és borsát. A kifelé forduló emberek sosem válnak igazán eme állapot részeseivé, mivel énjük, mely állandó figyelmet követel, nem engedi, hogy a magány hatalmába kerítse őket. Az életét a nyilvánosság előtt élő ember boldogtalan, ha elveszíti környezetének személye iránt tanúsított érdeklődését, kitaszítottá, reményvesztetté válik - és egyedül marad. Mégsem ismeri meg a magány felemelő érzetét. Aki befelé éli a világot, és engedi, hogy az elemek úgy borzolják végig idegeit, érzéseit és érzékeit, mint egy avatott kéz a hárfa húrjait, mindig többet lát a valóságból; képes lesz felfogni azokat az ingereket is, melyek iránt a többség érzéketlen marad, látni fog olyan dolgokat, melyek fölött a felületes szemlélő tekintete elsiklik."


Jelenleg az a legfőbb célom, hogy a magányomat az előnyömre fordítsam, tehát el tudjam engedni azt ami a magányom teljességének megélésében gátol.

Eközben hiszem azt is, hogy valamikor meg fogom találni a páromat. Valamikor az elkövetkező években, amikor már begyűrűzik az aranykorhoz vezető út első nagy változása. Ekkor fognak tömegesen tudatukra ébredni az emberek akik addig kitartanak.

Úgy néz ki egyébként, hogy 1-2 éven belül egyenesbe fogok jönni. Nagyon erőteljes a fejlődésem, de sok mindent kell még tanuljak az élettől. Nem adom fel és lépkedek tovább.

2016. szeptember 24., szombat

10. Születésnap

Nem rég volt születésnapom.

Az akkori őszi, változékony idő remekül jellemezte hozzáállásomat. Változó.
Szinte egész nap esett az eső, ami mutatta szépen az ősz közeledtét, már ami a csillagászati őszt illeti.

Gondolom mások ilyenkor nagy partit és részegre ivást szerveznek.
Pont ez a két dolog áll tőlem távol leginkább.
Nem szeretem értelmetlen dolgokra pazarolni a pénzt.
Na de ez nem fedi teljesen a valóságot, mert szeretek szórakozni és kikapcsolódni, de az minőségi időtöltés kell hogy legyen.


Végeredményként pedig annál jobb születésnapot(és az azt követő napok) mint ami idén volt, még nem éltem meg.
Folyamatosan haladok a céljaim felé, ami most újabb lendületet kapott.

2016. szeptember 19., hétfő

9. Hősnek lenni

Manapság elég sűrűn használjuk a hős kifejezést.

Szerintem például az az ember hősnek nevezhető, aki önzetlenül segít másoknak, a világnak és mindezt őszintén, szívből teszi.

Ha megnézzük a hős szót, akkor feltűnik, hogy magába foglalja az ős szavacskát.

Egy kicsit továbbgondolva be is villan nekem, hogy az őseink milyen csodálatos épületeket építettek, amelyek ma is állnak. Az ő kultúrájukat és tetteiket már csak nyomokban ismerjük, de a letűnt korokban nagyon sok hős élhetett, mert képesek voltak fennmaradni és túlélni.

Talán ha olyanná válunk mint az őseink akkor mi is hősök leszünk?

Meglehet, viszont jelenleg már más kort élünk.

Manapság hatványozottan több felülete van a hősöknek, de a jelenlegi uralmi rendszer nem akar hősöket a színen látni.
Éppen ezért van nehezebb dolga a hősöknek, mert korunkban természetellenesnek tartják a törvények a hősködést, holott ez az egyéni, mind a társadalmi fejlődés egyik alappillére.

Hős tettnek számít az is, ha valaki egy merőben új elmélettel vagy gyakorlattal áll elő, ami a bolygó és az emberiség hasznára válhat, ha azt elfogadják.
Ilyenkor általában jön néhány "szaktekintély", akik a rendszer nevében életképtelennek, esetleg nevetségesnek titulálják az ilyen új talányokat.
Aztán vagy sikerül elfogadtatni a talányt vagy nem. Ez utóbbi van mostanában elterjedve.
Maga a "szaktekintélyekkel" való harc is hős tettnek tekinthető, ha egy vagy több hazugság ledöntése a cél.


Leginkább arra az emberre illik rá a hős jelző, aki vagy sorozatosan tesz önzetlen jótetteket vagy csak néhány alkalommal, de akkor nagy horderejű tette(ke)t visz véghez.

Nincs olyan ember akiből ne válhatna hős, csak tettek kérdése az egész.

A hősök már köztünk járnak, csak sokan nincsenek ennek tudatában.

2016. szeptember 15., csütörtök

8. Előre tervezés

Jómagam fenntartok egy közepes méretű listát, amelyen szerepelnek azok az eszközök és anyagok, amelyeket meg akarok vásárolni.
Mindezek internetes vásárlást takarnak magyar webshopokból.

Elmentettem az összes engem érdeklő termék hivatkozását(linkjét), így amikor rendelésre kerül a sor, akkor nem kell azokat újból előkeressem, hanem a könyvjelzősáv hosszúra duzzadt, de rendszerezett listájából tudom megnyitni azokat.
Ez azért előnyös, mert időt takarít meg számomra akkor amikor a vásárlásra kerül sor.

Időközben természetesen nagy arányban módosul a lista, mert változnak az igényeim, az eszközökkel szemben támasztott követelményeim és egyre több információt szerzek meg a rendelni kívánt termékekről.
Éppen ezért heti szinten írogatom át a listát és a végösszegek is változnak.

Íme néhány a módosítások okai közül:

 -Rájövök idő közben, hogy valamire még sincs szükségem, ezért eltávolítom azt.
 -Változik az érdeklődési köröm és ezért kerülnek le tételek a listáról.
 -Fény derül egy-egy termék valamilyen aránytalan negatív tulajdonságára. (Környezetszennyező, számomra felesleges funkciói vannak, túl nagy az energia igénye, túlárazott, gyenge minőségű, nem kellően tartós, ...)
 -Pazarlásnak tartom a megvásárlását. (Van már olyan itthon, nem biztos hogy ki fogom használni, ...)
 -Találok jobb (és/vagy alkalmi) vételt, még ha az esetleg drágább is, de mégis jobban illik az elképzeléseimhez.
 -Hozzáadok újabb tételeket a listához.
 -Növelem az egyes tételek darabszámát.
 -Meg veszem az adott terméket egy boltban személyesen vagy webshopból.


Természetesen a lista nem minden. Vannak előre nem tervezett költségek is néha, mint például amikor elromlik valamilyen eszköz/alkatrész és mindenképp másikat kell venni belőle.

Ezenkívül nem is tartalmaz mindent a lista, mert nem az a célja (nincsenek benne az élelmiszerek például).

Az így elkészült lista remek segédletté tud válni a mindennapok során.

2016. szeptember 13., kedd

7. Megélni az életet

Megélni az életet, nekem azt jelenti, hogy a magam útját járom, akármilyen rögös is az.
Az hogy milyen rögös ez az út, az a felfogásomtól függ. Minél inkább legyőzöm a félelmeimet, annál kevésbé tűnik rögösnek az életem útja.

Azt is elmondhatom hogy küzdelemmel teli az életem, mert küzdök önmagam démonjaival.

Viszont ezeknek sosem sikerül megállítani a fejlődésemben. Még ha rosszul is sül el valami, akkor is le tudom szűrni a tapasztalatokat a történtekből.
A fejlődésem mértékét önmagamhoz mérem, mivel ennél csak torzultabb képet adna az, ha valaki máshoz hasonlítanám magam.

Aki nyitott szemmel jár - nem csak néz, hanem lát is - az meg tudja élni az életét a saját valóságában.
Hogy ez mit takar pontosan, arra sokféle magyarázat van.
Ezek között több egyezés is szokott lenn, mint például(a teljesség igénye nélkül):
 -Légy önmagad, ne akarj másokra hasonlítani mindenáron, legyenek saját gondolataid és ötleteid.
 -Éld meg a kreativitásodat, ne engedd hogy a sok munka maga alá temessen és elnyomja azt.
 -Az életednek élj, ne a karrierért. Úgy lehetsz önmagad, ha saját lábaidon is meg tudsz állni.
 -Ha nem akarsz egy főnöktől függeni, akkor válj szabadúszóvá, vállalkozóvá vagy alkoss valami értékeset(pl. művészetek, feltalálás).

Összességében azt kell hogy mondjam, hogy mindenki egyedi eset és mindenki képes fejlődni.
Az életben tapasztaltakat, egy szemináriumon hallottakat és egy könyvben olvasottakat ugyanúgy hasznosnak találhatja az ember a fejlődése során. A lényeg, hogy nyitottnak kell lenni a változásra és változtatás által fejlődni is kell.

2016. szeptember 8., csütörtök

6. A tartalom a fontos

A tartalom a fontos, nem a forma.
Erre egy jó példa volt az amit az előző blogjaimnál elkövettem.

Elkészítettem egyedi fejléceket, mindent megformáztam szépen és aztán egyszer csak már nem írtam rájuk.
Itt már ez másként van. Ráérek a kinézetet apránként alakítgatni és idővel elnyeri az optimális formáját.
Jelenleg nem is olvassa a bejegyzéseket jóformán senki, mivel nem találnak rá.

Idő kell, mire a keresőkben előrébb kerül a blog.
Viszont előrébb is fog kerülni, mivel frissülni a terveim szerint sokáig és egyedi tartalommal fogom feltölteni továbbra is eme az interneten elfoglalt felületemet.

Valós tartalom nélküli írásokat nehezemre is esne feltölteni, mert akkor hiányérzetem lenne.
Viszont ahhoz hogy hasznos írásokat töltsek fel, ahhoz csak az kell hogy saját magamat adjam.
Szükség van a jó tartalomhoz egy viszonylag széles látókörre. Tehát előnyös tisztában lenni, megtapasztani minél több a fő témához kapcsolható témakört.

A jelen blogom esetében csak egy megkötés van, ami az hogy magammal kapcsolatos dolgokról írjak.
Ezt viszonylag könnyű betartani akkor, ha az ember szívesen ír a saját gondolatairól.

Sokakban felmerülhet az a kérdés, hogy miért engedtem ilyen tágra azt a bizonyos gyeplőt.
Erre a válaszom: - Mert csak ez működik. 3 eddigi kísérletem is eredménytelen volt.

Például nem volt mindig kedvem fényképezni, másokét pedig nem akartam felhasználni, mert azokat nem éreztem kellően személyesnek és túl átlagosak voltak azok a képek számomra.
Emellett nem is akartam/akarok minden bejegyzés mellé képet berakni.
Persze ez így SEO szempontból nem előnyös, de engem továbbra is a tartalom érdekel jobban mint a forma.

Erre pedig láttam is már élő példákat, sőt el is olvastam azokat.
Igaz, így nem lesz egy lájkvadász oldalam, de itt nem a mennyiség, hanem a minőség számít.

Egy egyedi és személyes blog általában rétegtermék szokott lenni.
Ezzel viszont ki is mondtam, hogy mi az egyik célom ezzel a bloggal.

2016. szeptember 6., kedd

5. Kialvatlanság

A mai napon nem sok energiám volt fizikai munkát végezni, legalábbis fele annyi ideig sem bírtam mint például tegnap vagy tegnapelőtt.
Az oka ennek egészen egyszerű. Nem aludtam eleget és emellett az esős napok visszafogott hangulata is közbejátszik.

Aludtam 6 és fél órát és én ezt megérzem. Ez legalább 1 órával kevesebb az átlagomnál.
Hogy kinek mennyi alvás a megfelelő, az egyénileg változik, de emellett nem mindegy hogy mivel foglalkozott aznap.
Egy szellemileg megterhelő nap ugyanúgy meghosszabbíthatja az alvásidőt, mint egy nehéz fizikai munkát végezve átdolgozott nap.
Ezenkívül betegségek (pl. alvászavar) és a hormon háztartásban fellépő változások is okozhatnak alvásidő növekedést.

No nem vagyok én orvos, de a szakirodalomban ez is olvasható, aminek egy részét a személyes tapasztalataim is megerősítenek.


Ha én fix munkahelyre kellett volna ma menjek, akkor valószínűleg elaludtam volna az ebédszünetben és a munkámat sem tudtam volna rendesen elvégezni.
Még milyen jó, hogy egy vállalkozás esetében kicsit rugalmasabb a munkaidő és szinte akkor lehet szabadnapom, amikor arra szükségem van.

Egyébként ha valahova el kellett volna utazzak és én vezettem volna a kocsit, akkor nem jelentkezett volna ez a fáradtság.
Ez fáradtság mert nem ásítoztam, csak érez(te)m hogy nyomás van a hasamban étkezés után (mintha nem működne rendesen az emésztésem) és a végtagjaim is fáradékonyabbak a szokásosnál.

Mindez nekem már nem új jelenség. Rendszerint az 1-1 órával kevesebb alvás, az esős idő és a fizikai munkával átdolgozott napok együttese okán jelentkezik ez az érzés.
A következő napra rendszerint elmúlik. Kivéve

Vasárnap egész nap szinte a fűveteményezés volt a munka. Aztán hétfőn és ma, kedden csak 2-3 óra munka volt.

Ugyan a mai egy kicsit a kimerültségről szóló nap számomra, de azért volt időm és kedvem, hogy bővítsem egy kicsit a gyűjteményeimet. Többek között a hasznos információk körét.

Szép nap ez a mai is, mert minden napnak megvan a maga szépsége.
Meg van a pihenés maga szépsége, mert ilyenkor magaddal is tudsz foglalkozni, nem csak a külvilággal.
Ez az igazi életérzés, amikor átéled a napodat - még ha gyengélkedsz is egy kicsit - és nem csak átrohansz rajta vagy vergődsz.

2016/09/06 18:00

2016. szeptember 5., hétfő

4. Online társkeresés

Tagja vagyok fél éve az egyik népszerű "elit" társkeresőnek, ezért most úgy döntöttem, hogy megosztom a tapasztalataimat ezzel kapcsolatban.

Az azóta eltel időben többé-kevésbé aktív voltam ezen az online felületen.
Felraktam egy fényképet és részletes bemutatkozó/jellemzést készítettem magamról.

3 hónapon keresztül elő is fizettem a "prémium" tagságra, aminek az előnyét nem éreztem arányosnak a befizetett összeghez képest.
Jóformán csak a lányok fotóinak megjelenítése volt az amit előnyként róhatok fel.
Az hogy több üzenetet küldhettem volna és hogy a mobilalkalmazás elérhetővé válik, az nem sok minden.
Egyrészt nincsen okostelefonom, másrészt ha nem válaszol az akinek üzenetet küldtem, akkor küldök másnak.

Hátrányként róható fel ennek a bizonyos oldalnak az, hogy napi minimum 3 és maximum 7 partnerjelöltet tesz be a listámra, ami finoman szólva is kevés, tekintve a felhozatal változatosságának hiányát, már ami a belbecset illeti.

Ezzel el is érkeztem ahhoz a hiányossághoz, ami nem az oldal hibája, hanem a tisztelt társkeresőké.
Ettől eltekintve egy igényes és (prémium tagság nélkül) ingyenes társkereső ez a szájt.

A lányok 90%-a tényleg annyira zárkózott, hogy ki sem töltik rendesen az adatlapjukat?
Ha a társkereső alapján ítélem meg a hozzám hasonlókat, akkor a válasz: Igen.

Hozzám hasonlóakról van szó, mert egy hosszú személyiségi teszt kitöltése után kezdheti el minden tag a társkeresést és az alapján tesz be újabb partnerjelölteket a listába.

Szóval. Végig olvastam az elmúlt fél év alatt az össze partnerjelölt adatlapját.
Egy ideig láttam a képeket is, de ugyan ki az aki a barátnőjét az arca és a mosolya miatt szereti?
Szerintem azért mindenkinek számít a belbecs. A külcsíny az inkább egy csomagolásnak felel meg, mert az ajándékot keresi az ember és nem annak csomagolását hogy úgy mondjam.

Természetesen egy hosszútávú kapcsolatot keresek, amihez a belbecs szükséges, ami jelen esetben a közel azonos élethez való hozzáállást, az értékrendet jelenti.

Amit én keresek, az egy szépen kitöltött adatlap, ami megmozgatja a fantáziámat és már szinte ösztönöz arra, hogy ráírjak a lányra.

Egyszer már írtam is egy lánynak, akivel aztán a közösségi oldalon folytattuk a beszélgetést, de ez az egész eltolódott oda, hogy ő próbál valamiről meggyőzni és azt mondja hogy több mint 7 milliárd ember butább mint ő, mert nem azt esznek meg isznak amit ők jónak látnak.
Ilyen az amikor egy "desztvízmegtisó" típusú ügynök lányával összefut az ember.
Egyszerűen a nyakamnak esett egyből mint valami szektás.

Egy kis poén:
- Igyál vasaló vizet, mert csak az a jó. - Mondja Ő.
- Mire Én. - Inkább szökj meg, mert megszokni nem foglak!

Végül is engem nem zavar volna az amiben ő hisz, de azért ez már sok volt.
Nem írtam rá többet és ő sem nekem.

A legfőbb "gondom", hogy én a belbecset keresem a partnerjelöltekben.
Hosszútávban gondolkodok, amihez azért kell valamilyen egymáshoz való hasonlóság.
Például lehet ugyanúgy magányos és zárkózott farkas mint én, de azért írjon már egy rendes bemutatkozót. Kíváncsi lennék hogy az önéletrajzában is lerendezné-e önmaga bemutatását pár sorban.
Pedig ez még egy munkahelyinél is hosszabb távú kapcsolat lehet.

Oké, értem én hogy nem mindenki (még az extrovertált partnerjelöltjeim sem) szeret magáról sokat írni, nem mindenki veszi komolyan a társkeresés dolgot, szégyenlős, stb... és magányos farkaslány.
Viszont én nem járok társaságba sűrűn, buliba mégúgy sem és mégis sikerült megnyílnom az online felületen, egy bemutatkozás formájában, mert tudom hogy csak a partnerjelöltjeim látják, más nem.

Egyszerűen alig írnak pár sort magukról, sokszor sablonszöveget használnak és helyesírási hibák is rendszeresek kb. minden 3. adatlap esetében.
Elég lenne sokszor az is ha az érdeklődési körüket és a tulajdonságaikat jellemző listákat végig kattintanák.

Nem vagyok én maximalista, de így hogyan válasszak kb. száz teljesen egyformán és egyhangúlag kitöltött adatlapból?
A stílusára, érdeklődési köreire és pár tulajdonságára vagyok kíváncsi, mert abból már lejön az hogy érdemes ráírnom.

Aztán végül is találtam már 10 lehetséges, igényes jelöltet, már csak az a gond hogy sokuknak (olykor extrém) megkötése van velem szemben, amit tudom hogy nem bírnék teljesíteni.

A másik hátulütő az a távolság. 150-200 kilométerekről beszélek "csak". Na rendben, ez nem is lenne baj ha tényleg megtalálnám a hozzám illő lányt és váltanánk pár tucat üzenetet, képeket illetve felhívnánk egymást telefonon.

Ez az én helyzetem, legalábbis jelenleg.

A LÁNY keresését folytatom a való életben és online egyaránt.

2016/09/05 17:30

3. Egy esős nap

Tegnap ugyan nem lett elég a fűmag, de ma reggel a szemerkélő esőben sikerült befejezni a vetést.

A sajátom egy remek példa arra, hogy miként lehet locsolóvizet és egy locsolást megspórolni.
Magát a fűvetést az időjárás előrejelzés és a fűvetéshez még optimális, szeptemberi hónap tette aktuálissá.
Illetve a fokozott gyomosodás miatt már a tavaly őszi faültetésnél is téma volt az, hogy idén ősszel lesz csak befüvesítve és milyen jól tettük.

Ha tavasszal lett volna elvetve a fű, akkor jó eséllyel kiszáradt volna, mert nagy volt errefelé a szárazság. Nem véletlenül javasolják az őszi fűtelepítést, aminek optimális időpontja a szeptemberi hónap.

Már esik kint az eső szépen csendesen, az ablakok egy része nyitva van, mert ilyenkor a legjobb szellőztetni.
Megvan ennek az esős időnek a maga szépsége, mert az előző melegebb napok után felüdülést jelent.

Szeretem a meleget, a hideget, az esőt és a havat, mert mindegyiknek megvan a maga szépsége.

Nyilván az a legjobb, amikor változatos az időjárás és az idei év már valamivel jobb volt ilyen szempontból mint az ezt megelőző szárazabb évekhez képest. Hozzáteszem, hogy kistérségünkben csak néhány foltban volt jégeső, ami látványosan lecsupaszította a kukoricatáblák egy kis részét.

Az ehhez a naphoz hasonló esős napokon, a traktoros ünnepek idején is lehet bőven szabadidős elfoglaltságot találni az elektronikus eszközökön túl.

Ilyen például a séta az utcán, amihez egy tényleg vízálló esőkabát és egy vízálló lábbeli kell.
Ennek az a különlegessége, hogy ilyenkor nem fut össze az ember sok járókelővel, hanem inkább a csak a kocsik közlekednek ilyenkor. Friss a levegő ilyenkor, ami az allergiásoknak is jó hír.

A házon belül is lehet találni elfoglaltságot.
Egy nagy szellőztetéssel egybekötött porszívózás, takarítás és portörlés ilyenkor hasznos időtöltést jelent.

Aki blogot ír mint például én, annak még talán jól is jön ez az idő, ha éppen a szabadidejét tölti.

2016/09/05 11:46

2016. szeptember 4., vasárnap

2. Kész a talajmunka

Elkészültünk a talajmunkával.
Én mondom, kemény egy meló végigkapálni 100 nm lekeményedett földet és kivágni a kórók gyökereit.
A többit - lévén hogy fasorokkal beültetett területről van szó - egy rugós kapákkal és rögtörő hengerekkel felszerelt kombinátor végezte el.

Aztán el kellett szállítani a kikapált gyomokat, ami kb. 20 fordulót jelentett a talicskával.
Ezek a növényi maradványok egy erre a célra fenntartott komposztáló területre kerültek.

Ezt követte a cserépdarabokkal szennyezett talaj átgereblyézése, ami ismét 20 talicskányi, immár földből, növényi maradványokból, cserépdarabokból és tégladarabokból álló keveréket termelt.
Ez egy az egyik saját parcellához tartozó földes út, igencsak mély kátyúinak feltöltésére lesz felhasználva.

Ezt követően még hátra van a fűmagvak egyenletes szétszórása, begereblyézése, majd a talaj hengerelése.


Ami ezzel a nappal kapcsolatban érdekesség, az az hogy a korosztályomból nem mindenki bírná azt a munkatempót amit én szoktam tartani.
Attól hogy konditerembe jár valaki, nem biztos hogy sokat segít az ott végzett edzés az ilyen munkák hatékony elvégzésében, mert pl. egy gereblyézés során több izomcsoportot mozgat meg az ember mint súlyzózáskor.

Az erre való edzésnek én a saját testsúllyal végzett edzési formákat ajánlom(ebben az esetben a gereblyézés gyakorlása mellett).
Ilyen például a Fegyencedzés, ami azért hatásosabb jelen esetben, mert általánosan erősíti a testet és az izmok nagy részét meg tudja mozgatni az ember egy ilyenfajta edzés során.
Növeli az izmok hatékonyságát és az izomtömeget, de meddő tömeget (vizet) nem halmoz fel feleslegesen az izmokban, ellentétben egyes testépítő szerekkel.

Másrészt azért bírom jobban a munkát, mert évek óta ezt végzem amikor éppen erre van szükség.
A 4 hónapja végezett Fegyencedzés csak hozzátett egy kis pluszt, amit meg is ézetem.

Nincsen egy modell alkatom. Egész eddigi életemben túlsúlyos voltam, de azt nem mondom hogy szenvedtem tőle.
30 kg-nál sosem volt több túlsúlyom, az utóbbi évek aktív fizikai munkái és most a célzott edzés már levitte kb. 20 kg-ra ezt a felesleget.

Én azt mondom, hogy oda kell figyelni a cukorbevitelre, de sosem szabad elutasítani pl. egy szelet finom tortát, egy gesztenyepürét, egy csokit vagy egy banánt.
Tapasztalataim szerint edzeni heti 4-5 napon érdemes maximum.

Eredményes kerti munkát kívánok!

2016/09/04 15:32

2016. szeptember 3., szombat

1. Egy mozgalmas nap reggelén...

A mai nap tartalmasnak ígérkezik, mert ma kerül sor a fűmagvak elvetésére, az utca füvesítéséhez vezető második lépésre. A talajmunkák egy rész is hátra van még.

Vasárnap van ma, na és?
Sokaknak szokatlan az hogy hétvégén dolgozok az utcán és hasonlók.
Nekik azt tudom mondani, hogy -egyrészt- hétfőre eső várható, ezért a magoknak a talajban van a helye.
Mi nem szoktunk füvet nyírni meg locsolni hetente, műtrágyázni, tüskés hengerezni és hasonlók.
1 henger fog végigmenni az egész vetésen a mai nap folyamán, az pedig a tömörítő henger lesz.

Másrészt sokakkal ellentétben nekünk nem fix a munkarendünk.
Van egy földműveléssel foglalkozó vállalkozásunk ami a saját és néhány rokon földterületeit foglalja magába. Szóval van szabadidőnk. Általában.

Emellett konyhakertet, gyümölcsöst és haszonállat állományt tartunk fenn itthon.
Ezen kívül ezer négyzetméternyi házterületet és ennél is több füves területet fenntartani sem heti 2 óra.
Vannak még apró-cseprő dolgok, amelyekkel foglalkozni kell, úgy mint szerelési és javítási munkák.
Szóval van munka, de a legtöbbször ráérünk beosztani azt úgy hogy ne vállaljuk túl magunkat.

Mindent összevetve engem hidegen hagy a karrier, mert a család fontosabb.
Ugyan nincs annyi pénzem mint másoknak, de legalább van életem, szabadságom és kiélhetem a kreativitásomat. Ez a legfontosabb.

Egyvalami hiányzik az életemből, az pedig a társasági élet.
Nincs barátnőm és nem is volt eddig.
Egy közeli barátom van, akivel ritkán találkozok, habár vele talán ennyi is elég.
Nem járok társaságba, mert hol van itt ilyen? A kocsmában? Hiú ábránd. Nekem nem tetszenek az ott levő fazonok és az alkohol sem vonz.

Mostanra már keresem a kapcsolatot szinte mindenkivel, de az érdeklődési köreink azok legtöbbször még csak nem is hasonlítanak, az értékrendünkről nem is beszélve.
Nekem így néz ki, röviden összefoglalva:
1.Isten,
2.Ember,
3.Egyéb,
4.Pénz.

Látható, hogy az anyagiak utoljára kerültek.
Az pedig egy zsákutca hogy én a pénzt előrébb hozzam ezen a listán.
Szükség van a pénzre is jelenleg, de ezen kívül nem érdekel, akárki akármit mond vagy gondol.

Jól látható hogy a bejegyzés témája több részből tevődik össze.
Ez azért van, mert gyakorlatilag nem gondolkodok azon, hogy mit írjak, hanem csak leírom ami jön.

Leszögezem, hogy nem célom az hogy valaki sajnáljon engem vagy ilyesmi.
Ez csak egy történet, az én történetem ami bemutatja a gondolataimat és olykor az ötleteimet.

Egyszerűen csak le kell írnom amit írok, mert ez segíteni majd valakinek hozzátenni a gondolkodásához.

A legjobb ha az ember kiadja magából ami ki akar jönni.
Ennek innentől eleget is teszek.

2016/09/04 07:03

Napjaimból - Az internetes naplóm

Immár negyedszerre indultam neki a blogírásnak.
Az előző három blogom zátonyra futott - legalábbis egyelőre úgy érzem. Nem töröltem le őket.

Maga a blogírás ötlete azért merült fel bennem, mert kerestem és keresem a kapcsolatot a világgal. Viszont én egyfajta Antifaces-nek tartom magam, ezért nem a közösségi oldalak egyikére fogom ezeket a bejegyzéseket posztolgatni. Inkább maradok a blogok tágabb korlátai között.

Az előző blogok azért is fulladtak kudarcba, mert kevésbé írhattam le a saját gondolataimat, ezért egy idő után nem volt kedvem írni.
Itt ez a fajta önkorlátozás nem áll fenn, ezért a napjaim hangulataival és trendjeivel tudom majd megírni a bejegyzéseket.

Amennyiben megéri az írókedvem, akkor hónapok múltán körvonalazódni fog az hogy folyamatosan fejlődő személyiségtípus vagyok.

Nemsokára a testem megszületésének 23. évfordulóját ünnepelhetem majd.
Férfi vagyok, vagyis inkább csak egy fejlődő fiúnak tartom magam, mert nem vagyok lelkileg azon a szinten hogy jelenleg családot alapítsak.
Szeretek barkácsolni, kertészkedni és a számítógépet is viszonylag sokat használom, olykor szerelgetem azt.
Egy vidéki kis faluban élek Magyarország déli határától kilométerekre, itt Bács-Kiskunban.


Hogy milyen gyakran fog frissülni a blog az idővel ki fog alakulni, de annyi biztos hogy itt már önmagamat fogom adni - hiszem hogy ez a hosszútávú blogolás egyik titka.

Ez a blog 1 órával ezelőtt még nem létezett a gondolataimban sem, nemhogy a világhálón, de most már van és lesz is.

 2016/09/03 23:23