2016. november 29., kedd

38. Kissé elhavazva a tél kapujában

Lassan egy hete írtam az utolsó bejegyzésemet.
Ennek főként az az oka, hogy folynak a télre való felkészülési munkálatok.


Maga az elhavazottságom azt jelenti, hogy nem jut mindenre időm, amire szeretném hogy legyen és olykor reggeltől sötétedésig pár óra szünettel folyik a munka.

Nem is tudom mi lenne ha lenne még néhány barátom, akikkel rendszeresen járnánk valahova... Valószínűleg a kelleténél jóval kevesebb időm jutna rájuk az ilyen zsúfolt időszakokban.
Nem minden hónap ilyen zsúfolt ám, mint az idei ősz volt.
Az idei évben összejött mindenféle nem tervezett munka, ezért voltam annyira elfoglalt.

Például az esőzések miatt késik a szántás befejezése a birtokon.
Emiatt pedig a fatelepítésről is lekéstünk, mert már itt vannak és jönnek az ennél keményebb fagyok a napokban.
A faültetéshez pedig fagypont feletti hőmérséklet kell.
Nem mellesleg a faiskola is bezárt.
Marad a tavaszi telepítés, ami március környékén lesz esedékes.

Viszont addig is a terület fel lesz szántva, a gödrök kiásva, a komposztált trágya belehelyezve, majd egy vékony földréteggel le lesz takarva. Minderre majd az enyhébb decemberi napok lesznek alkalmasak.
Így tavasszal már csak a fákat kell belehelyezni, szintezni és vissza kell rakni a földet, ezzel elültetve a facsemetéket.

A tavaszi ültetés is sikerre van ítélve, mert annyi eső esett eddig, hogy még csak locsolni sem kell majd az ültetésnél a fákat.
Hozzáteszem, hogy errefelé kötött, agyagos csernozjom talajok vannak, amelyek hosszú ideig megtartják a vizet.


Ezenkívül több szálon is folyik a munka. Többek között paprikaszárítás és csumázás(lassan már darálás), a ház téliesítése, a traktor javítása(most már csak pár apróság) és természetesen a háziállatokkal járó mindennapos munka.


A sok nap csúszás ellenére is azt tudom mondani, hogy jól áll a háztájékom, mert a munka nagyobbik része már készen van.

2016. november 23., szerda

37. Amikor lecsökken a motivációm

Igen, velem is szokott ilyen történni.
Jellemzően erről nem szoktam írni, mert nálam csak rövid ideig - kevesebb mint egy nap - szoktak ezek a kilengések tartani.


Amikor valami nem jön össze úgy ahogy elterveztem, akkor meg szokott inogni a motivációm, de viszonylag hamar helyre is szokott állni, mert szoktam megfelelő alternatívát találni az adott helyzetre.
Olykor perceken belül beugrik a megoldás, máskor beletelik néhány óra gondolatáramlási időbe.

Ami mélyebben szokta érinteni a motivációmat és a lelkesedésemet, az a túlterheltség bizonyos formája.
Az olyan helyzetekre célzok ez alatt, amikor nem haladok semennyire a saját feladataimmal és egyre csak sokasodnak a nem várt, sürgős feladatok.

Például kétszer is elromlott az elmúlt héten a traktorunk.
Ez pedig összerakva 2 napnyi plusz elfoglaltságot (nevezhetjük be nem tervezett túlórának is) hozott magával. Ekkor mással nem tudtam foglalkozni, mert kinn a földön még van szántani való terület, ezért fontos hogy működőképes legyen a gép.
Ez a két nap úgy jött össze, hogy kétszer is menni kellett alkatrészekért, illetve szétszerelni és összerakni is kellett az egyes alkotóelemeket. Ráadásul "csak" ennyi, mert vízpumpa az volt egy tartalék itthon, így azért nem kellett még egyszer beutazni.

A mostani egy olyan váratlan eseménysorozat volt, amely érezhetően hátráltatott az egyéb teendőim elvégzésében és az ezzel járó kimerültség okozta a motivációm csökkenését.

Persze az életben szükség van az efféle csavart labdákra is, amelyek rámutatnak bizonyos aktuális dolgokra. Jelen esetben az élet kiszámíthatatlanságára.

2016. november 19., szombat

36. Ekkor születik a legjobb ötleteim többsége

Embere válogatja, hogy milyen helyzet szoktunk tudni leginkább mélyen elgondolkodni, úgy hogy egyszer csak beugorjon az ötlet szikrája.



Csak is a saját, ilyen téren szerzett tapasztalataimat tudom ide leírni.
Szóval. Nálam ilyen helyzetekben szokott leginkább beugrani egy-egy ötlet, illetve megoldás:

 -Tűzifa pakolás közben. Bármilyen hihetetlen, de tegnap ekkor kezdett el érlelődni bennem az amit a legutóbbi bejegyzésemben leírtam.


 -Kertészkedés közben. Ez gondolom nem idegen annak aki szokott kertet művelni, legyen az akár egy virágoskert vagy akár csak néhány balkonláda.


 -Fürdőkádban, a vízben melegedve. Ez mindenki számára praktikus megoldás lehet. (Talán a zuhany is beválik másoknál.) Aki szokott meditálni, annak még könnyebben jöhetnek ilyenkor az építő gondolatok.


 -Autó vezetés közben. Nálam ilyenkor is szokott beugrani egy-egy jó ötlet. Maga az autóvezetés is egy meditáció, tehát nem is annyira meglepő. Itt arra kell figyelni, hogy ez a gondolat ne vonja el az ember figyelmét a vezetésről. Ezt úgy szoktam megoldani, hogy egy gyors konklúziót levonok és/vagy elraktározom későbbre az ötletet.


 -Ha megfelelő a hangulatom és körülmények, akkor a számítógép előtt is sok ötletem szokott születni.
A tipikus helyzetek, ami közben új ötletem szokott támadni: blog olvasás, cikk olvasás, videó megtekintés, zenehallgatás, filmnézés, hozzászólások olvasása, fórum olvasás és például blogírás.


 -Természetjárás közben. Magától értetődően, a friss levegő, a csend és a Ott JelenLét segít tisztábban gondolkodni és ötletelni egyaránt.


 -Amikor alkotok épp valamit, legyen szó barkácsolásról, felújításról, összeszerelésről, főzésről, írásról vagy például rajzolásról.


 -Amikor valami egészen másra gondolok és eszemben sincs az ötletelés. Ekkor is szokott beugrani egy-egy érdekes elképzelés, egy ötlet.



Ezenkívül vannak bizonyos ösztönző körülmények, amelyek hatására még inkább jönnek az ötletek és az építő gondolatok:

 -Szorult helyzetekben.

 -Amikor hibát vétek.

 -Sürgető idő.

 -Nélkülözés, (némi) pénzhiány.

 -Illetve a gondolkodásmód, ami a legfontosabb az összes közül.



Szóval, - ahogy én látom - a bolygó minden embere képes remek ötleteket kigondolni, mert a körülmények nem tudnak senkit sem annyira elnyomni, hogy abszolút módon elveszítse ezt a képességét.

A megvalósítás pedig kitartó munkát és időráfordítást igényel.

2016. november 18., péntek

35. Maréknyi apróság ami megváltoztatott egy tervet

Történnek az ember életében olyan fontos események, amelyek gyökeresen képesek megváltoztatni az életvitelét.

Az én esetemben néhány apróbb dolog is elég volt ehhez.
Egy ügyetlenkedés, egy túltolás és egy hosszúra nyúlt gondolatmenet hozta meg a gyökeres változást.
Rádöbbentett ez a néhány esemény arra, hogy az általam vizionált kép az nem én vagyok, hanem egy részben társadalmi "divatot" követő, szokványos forma.

Éppen ezért, inkább úgy fogom ezentúl megvalósítani a terveimet, ahogy az engem a legjobban tükröz.
A közösségnek ez így is jó lesz, csak nem úgy fog mindez megtörténni, mint ahogy az a főáramú információfolyamok esetében látható. A tartalom viszont még mélyebb lesz.

Egy kétségen kívül sajátságos forma lesz ez, amely a közösségre fogja a hangsúlyt elemezni, amely folyamatban Én jóformán csak a közlő/narrátor szerepét fogom betölteni és még véletlenül sem fog a ráerőltető ember alakja körvonalazódni a tetteimben.

Pont olyan dolgokat fogok alkotni, mint amilyeneket én is szívesen szoktam látni.


A tanulság:
 -Olyat és olyan módon kell alkotni, ami tükrözi a személyiségét az embernek.
 -Nem érdemes másét lemásolni, hanem helyette egy sajátot kell létrehozni, amely hűen tükrözi az ember látásmódját.
 -Legyél mindig kellően kreatív, proaktív, közvetlen, barátságos, céltudatos és hű önmagadhoz.

2016. november 17., csütörtök

34. Spórolás

Manapság nagyon sokan mondják azt magukról, hogy spórolnak.

A spórolásnak vannak különböző minőségei és fajtái, amelyek közül a saját verziómmal fogok itt foglalkozni.

Szinte természetesnek mondható, hogyha az embernek vásárolnia kell egy nagyobb tételt, akkor spórolnia kell rá.

Ez így rendben is van.

Azonban egyre inkább arrafelé halad a világ, hogy mindennapossá válik a spórolás kérdése, mert a puszta létfenntartás is megkívánja azt.
Persze ez nem gond, hiszen a takarékosság alapvetően jó dolog.
Viszont túlzásba sem szabad vinni, mert akkor az életünk többi terén fogjuk ennek kárát látni.

Éppen ezért van szükség egy olyan gondolkodásmódra, amellyel elkerülhetőek az ilyen túlzások.

Túlspórolni és túlköltekezni sem érdemes, hitelt felvenni meg pláne nem.

Időnként megkívánja az élet, hogy szinte mindenen spóroljon az ember vagy hogy egy sürgős kiadást fedezzen a félretett pénzéből.
Ez az élet rendje és ekkor nyilván meg kell lépni ezeket a szélső opciókat.

Amire most én célzok, az az ilyen szempontból átlagos hétköznapokra vonatkozik.
Ekkor arra kell törekedni, hogy egy egészséges egyensúly álljon be - ami minden egyes embernél mást és mást jelent.



Írok néhány példát is, hogy mit tettem ennek az érdekében:

- Ez furcsa lesz: Költekeztem, ... de nem akárhogy. Olyan dolgokat vásároltam, amelyek maradandóak, strapabíróak és csak annyi funkcióval rendelkeznek, amennyire nekem konkrétan szükségem van.
Nyilván ez nem könnyű feladat, de pár óra utánaolvasással már jelentősen le lehet szűkíteni a lehetséges termékek körét.

Aztán, ezeknek az eszközöknek az a pozitív hozománya, hogy nem kell sűrűn cserélgetni őket, ezért hosszabb távon olcsóbban kijövök mintha egy gyengébb minőségű darabot választottam volna.


- Amit a személyes ésszerű kereteim között lehet, azt otthon megjavítom és előállítom.
Növénytermesztés a konyhakertben és gyümölcsösben.
Szappankészítés saját zsiradékból.
Bicikli szerelés, javítás.
Egyszerűbb eszközök, tárgyak előállítása, mint például a virágfésű és polcrendszer.
Improvizált megoldások használata.


- Beérem kevesebb, de jobb felszereléssel.
Ez egyre több felszerelési tárgyamra igaz. Például a több mint 3 éves félprémium paneles monitorom a mai napig hibátlanul működik és kiszolgálja az igényeimet még kb. ennyi ideig. Azután sem lesz kidobva, hanem tartalék hardver (esetleg vékonykliens) lesz belőle.


- Előre gondolkodok, hogy milyen fogyóeszközre lesz majd szükségem és beszerzem azokat előre, amikor épp több pénzem van.
Ezáltal a szűkösebb idők eljövetelekor nem kell már az alapvető cikkek beszerzésén gondolkodjak és arra költhetek ami akkor épp aktuális.

Ez lényegében nem nevezhető spórolásnak, de adott eseteben, egy szűkösebb hónap során megspórolt(előre befektetett) kiadást jelentenek.
Ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor elmegy valaki hétvégére szórakozni, mert éppen van rá extra pénze amit elkölthet. Jómagam nem szoktam kedvtelésből alkoholizálni, szóval ezt az összeget az alapvető cikkekbe tudom befektetni. Ezáltal viszont a későbbiekben a hasznomra lesznek ezek a korábban beszerzett cuccok.


Dióhájban összefoglalva: a spórolás a sok apróságra való odafigyelésnek az eredménye.

2016. november 13., vasárnap

33. Önállósulás

Mindenkinek az életében eljön/eljött az önállósulás ideje.

Maga az önállósulás rendszerint több éves folyamat az optimális esetben. Aztán vannak olyan esetek, amikor a kényszer miatt ez gyorsabban zajlik le.

Nekem egy optimálisnak nevezhető helyzet jutott.


Ezt az optimális helyzetet ki is kellett használnom ahhoz, hogy fokozatosan tudjam felépíteni az önállósulásom stratégiáját és aztán megvalósítani azt.
Ezáltal volt időm beletanulni a mindennapi dolgok nagyobb részébe.


Néhány dolog a sok közül, amit megtanultam ez idő (kb. 5 év) alatt:

- Kertészkedés.
Legyen az konyhakert, gyümölcsös, szőlő vagy virágoskert, én már rendelkezek egy olyan alaptudással, amellyel már otthonosan mozgok mindegyikben. Néhány szakkönyv azért elkél még emellett.

- Spórolás, költséghatékonyság, környezettudatosság.
Ez ügyben rengeteget fejlődtem az utóbbi években. Sok mindent megtudok oldani egymagam.
Nem vásárolok pl. szappant, fogkrémet, tusfürdőt, dezodort, hanem ehelyett a saját magam által kitapasztalt és előállított alternatívákat használom.
Komposztdombot tartok fenn, ezzel kiváltva a műtrágyát és jelentősen csökkentve a háztartási hulladék mennyiségét.
Ruháimat, lábbelijeimet addig hordom, amíg szét nem mennek. Aztán géprongyként fejezi be többségük a pályafutását.
Alapvetően addig használom az eszközeimet, szerszámaimat, ameddig működnek és karban tartom azokat. Amikor elromlik valami, akkor törekszek annak a megjavítására. Ha nem használható a továbbiakban abban a formában, akkor alkatrészeire bontom és felhasználom más helyen azokat.
A számítógépem például alapos átalakításon esett át mind szoftveresen és hardveresen.

- Barkácsolás.
Ezernyi dolog megjavítására és előállítására vagyok képes itthoni körülmények között, nagyrészt hála az örökölt szerszám(gép)parknak, amit az igényeim szerint bővítek és fejlesztek tovább

- Életszemlélet.
Az életszemléletem a legfontosabb mind közül. Ez az ami előre hajt, ösztönöz az új dolgok elsajátítására, illetve a kipróbálására, az éberségre, és pl. az ésszerűségre.
Nem tartom magamat pozitív beállítottságú embernek, hanem inkább annak, aki meglátja a lehetőséget a saját életében és a környezetében.
Amikor meglátom a lehetőséget, akkor miért is valósítanám meg negatív formában az azzal kapcsolatos ötleteimet, ha egyszer építhetek is valami hasznosat ehelyett.


Nyilván a felsoroltak az önállósulásnak csak egy szeletét teszik kis, de annál fontosabbak.

2016. november 11., péntek

32. Újabb lépcsőfokok

Jómagam minden nap tanulok valami újat, de a legfontosabb közülük az amikor ráébredek dolgokra, felismerem azokat, tudatosulnak bennem.

A Mars éve mindenkinek segít hogy elérje a törekvéseinek érvényesülését.

Az én esetemben napii szinten ösztönöz az élet arra, hogy igenis érdemes fejlődjek, mert ez a fejlődés egy olyan útra vezet, ahol jobban tudok az adott körülmények között érvényesülni. Egyre inkább önmagam lehetek.

A leghatékonyabb spirituális fejlődési út az, amikor saját sorsod kovácsa vagy és mindeközben a saját tempódban tudsz szellemileg fejlődni.
Eközben a világ minden szegletéből tudsz ihletet meríteni a fejlődésedhez, legyen az pl. a természet, egy könyv, egy blog, élethelyzetek, idegen emberek, a saját cselekedeteid, hibáid vagy esetleg az éjszakai álmaid.

Az idei év számomra (legalábbis eddig biztosan) hihetetlen fejlődést hozott és ez még csak a folyamat eleje.
Van még sok tennivalóm - ahogy most látom és érzem.

Ebben az évben pl. annyi érdekes és különleges blogot olvastam már, hogy azt nehéz lenne itt összeírnom.
A lelki fejlődés magvai bőségesen megtalálhatóak a jó készségekkel rendelkező emberek blogjain.
Emellett persze ezernyi más oldalt is megnéztem ez idő alatt. Videók, fórumok, közösségi oldalak, cikkek, e-könyvek és persze a kereső által kidobott egyéb helyek.


A másik sarkalatos pont a mindennapi élet által nyújtott tanítások formájában van jelen.
Barátok, (majdnem) balesetek, ismeretlen emberek, váratlan szituációk, a figyelmetlenségeim és számos más a mindennapokban megtörtént helyzet/szituáció tud hozzásegíteni a tudatosodáshoz.

Egyszerűen szólva, ezek olyan helyzetek, amelyek gondolkodásra sarkallják az embert és elősegítik azt a változást, amelyet fejlődésnek hívunk.


Azoknak küldök pár mankót, akik hasonló helyzetben vannak, mint én voltam pár évvel ezelőtt:

- A kitartó törekvés az amivel el tudod érni a távolinak tűnő céljaidat.
- Legyen az első számú célod az utad követése. Ezáltal minden olyan napon célba érsz, amikor az utadat járod.
- Legyél őszinte magadhoz.
- Vágd vissza az egód szarvait. Ami azt jelenti, hogy ösztönösség helyett a tudatosság kell legyen az ami a tetteidet, gondolataidat és úgy általában a mindennapjaidat irányítja.
- Ne gondold azt, hogy egy témáról mindent tudsz vagy hogy tévedhetetlen vagy.
- Fogadd el a körülményeidet és ami nem tetszik azt alakítsd olyanra ami illik az elképzeléseidhez, még akkor is ha az akár évekig is eltarthat.
- A kevesebb néha több. Csak olyan dolgokat, érzelmeket, gondolatokat és ötleteket tarts magad körül, amire úgy érzed, hogy tényleg szükséged van. Ne told túl a dolgokat.
- A legfontosabb pedig: ismerd meg önmagad!

2016. november 8., kedd

31. Egy lehetőség az online közösségi videós hálózaton

Rengeteg ember elérhető az interneten keresztül manapság, ami egyre inkább a közösségi oldalakat jelenti(beleértve a képmegosztó, a videomagosztó, a fájlmegosztó oldalakat, a blogokat, fórumokat vagy akár a híroldalakat).


Micsoda lehetőségeket jelentenek az ilyen weboldalak.

A leghatásosabb és figyelemfelkeltőbb mód az információk közlésére az a videó formátumú tartalom jelenleg.
Ezért is akarok elkezdeni videózni.

Másrészt pedig az estemben a videózásnak meg lesz a maga misztikuma, mivel a homályos ("antik") videót készítő fényképezőn kívül mással még nem videóztam eddig.



Így hát neki is láttam kidolgozni egy szemléletmódot a jövendőbeli csatornámhoz...


Az alapelveim:

- Semmi Adsense hirdetést vagy hasonlót nem fogok kihelyezni.
Jómagam is letiltom a reklámokat, így másoknak sem kívánom azokat.
Ráadásul így nem fognak zaklatni szerzői jogi akármikkel alaptalanul.
Egyébként is saját videoanyagokkal és hangokkal tervezek dolgozni.

Érdekből egyébként sem jó dolog tanítani, mert így elveszik annak a nemes, tiszta szándéka.

Ha a pénzért csinálnám, akkor az már érdek lenne, habár azt is lehet jól csinálni.
Viszont mindazt milyen áron? Olykor agymosó hirdetések megjelenítésével. Ugyan már... Az nem én lennék.


- Nem kérek adományt. Aki akar az megtalál illetve felveszi majd velem a kapcsolatot ez ügyben.
Tehát abszolút a nézők szívére bízom ezt a témakört. Így a legtisztább.
Például némi használható limlom fából elég sokféle dolgot tudok építeni.


- Független fogok maradni, ami a jellememnél fogva nem lesz nehéz.
Ne kötelezem el magam semmilyen szerveződés mellet, hanem inkább szállok a saját sávom útján.
Emellett igenis az emberiségért és a Földért teszem mindezt.


- Az önzetlenség alapelve érvényesülni fog minden egyes videónál.
Azért önzetlen mert amikor megépítek valamit vagy csak beszélek valamiről a legjobb tudásom szerint, aztán közzé teszem azt, akkor hozzá teszek valamit a(z) (online) közösséghez, amiért cserébe csak figyelniük kell egy kicsit.
Másokat inspirálni egy jól eltalált üzenettel az azért egy felemelő érzés, amit az építés érzéséhez tudok leginkább hasonlítani.


- Lesznek majd esetleg páran, akik nem fogják érteni a motivációmat elsőre, ne adjisten sokadjára sem.
Ellenszél mindig van, ami persze csak akkor baj ha elhiszem hogy a szembe szél nem értem van.
Hozzájuk is tisztességgel fogok szólni ha netán éppen arra lesz szükség.


- Az optimális videózási stílust a korrektség palettájából fogom meghatározni és összeszedni. Törekedni fogok erre és igyekszem a legjobb formámat nyújtani.


- A külsőségek másodlagosak. Inkább a szellemiség és a belbecs lesz a reflektorfényben.
Ez nem azt jelenti hogy nem szeretem a dizájnos/művészi megoldásokat, az igényesen összeállított videókat vagy hogy hanyagolom a reggeli fésülködést.


- Amit nálam nem fognak látni azok a modern kori anyagias státusz szimbólumok.
Ettől függetlenül itt lóg a falon pár méterre tőlem pl. az élet virága szimbólum, de ez más minőség és ezáltal más téma.


- Leginkább önmagamat fogom adni a felvételek során, ami mellé egy kis színpadiasságot is kell társítsak, mert elvégre előadó-szemléltető videókat akarok készíteni.


- A videók milyenségét illetően igazodni fogok a kor igényeihez ami nincs kihatással a minőségre.
Például:
8-12 perces részekre feldarabolt videók lesznek, amelyek a kevés szabadidővel/figyelemmel rendelkező nézők számára is optimálisak lesznek.
Angol felirat is készül majd a videókhoz, mert nem csak a magyaroknak akarok üzenni.


Szóval, igyekszek valami szépet és maradandót alkotni.



Így a végére már jó eséllyel kavaroghat valami a kedves olvasó fejében, mint például akár:

Hogy mit akar ez csinálni, milyen önzetlenségről beszél?
- Az igazi felelős ember az önzetlenségre is kellő hangsúlyt fektet

Ingyen?
- Az élet mindent visszafizet, ami csak néha jelent közvetlen módot. Tehát máshonnan visszakapom máshogyan.

Megőrült ez?
- Nem jobban mint más feltalálók, művészek, alkotók.

Milyen naiv egy ember lehet.
- Naiv voltam amikor azt vártam hogy magától változzon meg minden körülöttem. Mostanáig már egyre inkább a saját kezembe veszem az irányítást.

Valami hiányzik a képből ember!
- A pénzt nem lehet megenni, ellenben a hulladékfából készített madáretetőmet mindenféle előítélet nélkül használják a madarak.

Nem arra van a (mókus)kerék útja, te tényleg nem látod?
- Szerintem nem volt az utóbbi évben olyan nap amikor ne gondoltam volna erre. Azóta is inkább a saját utamat egyengetem, ahelyett hogy mások útján járnék.

Ha ezt elmesélem a klubban azt senki nem fogja elhinni.
- A klubban az a jó hogy mindenféle emberekkel össze lehet futni, akár vendégekkel is. Szóval csak tessék megpróbálni, mert azt díjazza igazán az élet.

Ha ezt hivatásszerűen fogod végezni, akkor miből lesz kenyered az asztalra?
- Kimegyek a határba a földünkhöz és az arató kombájnból leeresztek 4 zsák(ö:200 kg) búzát évente. Aztán a többit megoldom otthon. Kezdve a tisztítástól, a válogatást, a darálást, az osztályozást, a szitálást és a kenyérsütést is meg tudom otthon oldani. Csak ki kell hozzá dolgozni a technológiát, a technikákat és receptet, amelyekhez már megvan az előzetes információadagom.
Ui: Az esetlegesen megmaradó búza miatt ne aggódjon senki sem, mert a tyúkok megkapják majd.

Mégis mi volt az ami rávitt erre az egész videózás témára?
- Az évek során sokféle területen kipróbáltam magam és az maradt a végére, hogy a különféle projektjeim dokumentálása a legcélszerűbb elfoglaltság a számomra.
- A barkácsolást leszámítva nincsen más témakör ami hosszútávon lekötne.
Leszámítva önmagam megismerését, a képességeim felfedezését, de erre módot ad a barkácsolással járó művészkedés folyamata is.


Ui:
Aki miattam aggódna az inkább ne tegye. Van milliónyi nálam hánytatottabb, céltalan ember ebben az országban, akik nem veszik észre azt amikor az élet rájuk mosolyog.
Egyébként ők is az célközönségembe tartoznak majd és gyakorlatilag mindenki más is az általam tervezett sokszínű videók miatt.

2016. november 4., péntek

30. VHS digitalizálás

Elért engem is a családi VHS kazetták digitalizálásának a gondolata, úgy 2 hete, még szeptember közepén. Ma október 3-a van és most kezdtem el írni ezt a beszámoló bejegyzést.


A történetet a legelején kezdem.

Még szeptember közepén találtam egy szép csokor archív filmet feltöltve a Youtube-ra.
Eszembe jutott ezek nézése közben, hogy biztos videokazettáról lettek bedigitalizálva, mivel a 2000-es évek elején illetve a 90'-es években még nem voltak digitális kamerák forgalomban, használatban meg főleg nem.

Ezután 1-2 nappal később hirtelen bevillant, hogy nekünk is vannak itthon VHS kazettáink, amiket ráadásul megnézni sem tudunk, mert a Videónk elromlott már 10 éve kb.
Ekkor jött az ötlet, hogy be kéne ezeket digitalizálni itthon.

Néhány nap keresés után rá is jöttem, hogy jó minőségű digitális másolatot nem tudok otthoni körülmények között előállítani, mert vagy 100.000 Ft-os tétel lenne a hozzá való megfelelő technika.
Az olcsó eszközök ugyanis nem tüntetik el a videoszalagok és videomagnók még javítható gyermekbetegségeit.

Ezek után döntöttem úgy, hogy egy megbízhatónak tekinthető céget keresek aki rendelkezik a szükséges célhardverekkel és van is a digitalizálásban pár év gyakorlata.

Az Emlékmentő Kft-re esett a választásom, mert 7 éves tapasztalatuk és rengeteg célhardverük van mindenféle analóg (és újabban digitális) adathordozó mentéséhez.

Mindezek előtt beszereztem egy videomagnót, mert meg kellett néznem hogy mi van azon a pár kazettán és milyen hosszan, hogy tudjam kalkulálni a várható költségeket.

A Videó megérkezett a múlt héten és pár óra alatt végig néztem, illetve csak belenéztem a kazetták tartalmába, hogy mi is van rajtuk.
Végül az elejére tekertem egy kivételével az összes kazettát, hogy ezzel is gyorsítsam a digitalizálás folyamatát.
Az az egy kazetta azért nem lett előre tekerve, mert penészes volt. Pontosabban rászáradt penész van a feltekert videoszalag oldalán. Azt majd ők majd először megtisztítják és csak utána digitalizálják.
Le is írtam ezt nekik.


Elkezdtem elkészíteni a csomagot, amiben elküldöm nekik Budapestre a kazettákat.

A videokazettákra öntapadós vignettákat ragasztottam és azokra a kazetta nevét írtam jól olvasható betűkkel, illetve meg is számoztam azokat.

Ezt követően elkezdtem leírni a kazettákkal kapcsolatos elképzeléseimet a kazetták neve és száma alá felsorolva, illetve a kazettákról is ejtettem pár szót.

Mindegyik kazettát a (papír) tokjába raktam, majd befőttes gumikkal rögzítettem azokat. Ezek után hármasával befőttes gumival összefogattam a kazettákat és beleraktam a szállításhoz alkalmas, vastag dobozba.

Tettem bele a dobozba egy hordozható merevlemezt, amire a digitalizálás eredménye képen kapott videofájlokat fogják felmásolni.
AVI fájlformátumban kértem a digitalizálást, ami majdnem tömörítetlen videoanyagot és 13GB/óra méretet jelent.
A TB-os merevlemezek korában ez a méret már nem jelent gondot nekem.

A dobozba került még a videokazettákkal kapcsolatos elképzeléseimet és az adataimat tartalmazó kinyomtatott papír is.

A videokazetták érzékenyek a nejlon statikus feltöltődésre(a szállítás közbeni rázkódás miatt), ezért helykitöltő anyagként összegyűrt újságpapírt használtam, az biztos nem okoz majd ilyen bajt.

Ma délután feladtam a Postán a csomagot és azt mondták, hogy holnap meg is fogja kapni a címzett.
Már alig várom. :)

Többször is frissíteni fogom a bejegyzést, ahogy érkeznek az új fejlemények.
Holnap a Posta nyomkövető száma alapján tudom majd elmondani, hogy célba ért a csomag.
Az elkövetkező napokban pedig várom az Emlékmentőktől a visszajelző emailt az elképzeléseim alapján kitöltött megrendelőlappal együtt.


Ui: Jó előérzetem van a céggel kapcsolatban, így hogy nulla velük szerzett tapasztalat nélkül (kivéve az igényes weboldalukat és fb oldalukat) küldtem el nekik gyakorlatilag az összes családi videoemléket.

Van egy olyan jó tulajdonságom, hogy megérzem a megbízható embereket egy weboldal másik végéről.

Most is így történt, úgy érzem.



Október 4.

Már ma hajnalban odaért Budapestre-re a csomag, majd 11 óra után pár perccel átvette a címzett.
A Posta tényleg gyors.

Délután, 3 óra után pár perccel érkezett egy visszaigazoló SMS az Elékmentőktől, hogy felvették a rendelést és 2-3 hét múlva lesz kész.
Most már csak várnom kell.



Október 15.

Egyenlőre semmi hír a digitalizálásról (valószínűleg van munkájuk bőven).
Ameddig sorra kerülnek a kazetták, addig elintéztem pár dolgot:

- Még a megrendelés előtt kiszámoltam némi ráhagyással, hogy a kb. 12 óra videoanyag digitalizálása mennyibe fog kerülni és csak aztán adtam fel azokat amikor tudtam hogy elég lesz rá a félre tett pénz.
Utánvéttel fog érkezni a csomag és előtte elküldik majd (a Posta biztosan) hogy mennyi pontosan a végösszeg.

- A hordozható merevlemezről migráltam az összes adatot és úgy küldtem el. Időközben pedig a helyi merevlemezen is felszabadítottam az egyik partíción 160 GB tárhelyet, hogy biztosan elférjen az anyag.

- Kiürítettem egy régi Samsung merevlemezt is, ami az egyik biztonsági másolatnak fogja szolgáltatni a tárhelyet. Emellett még a nagyméretű biztonsági mentés merevlemezek egyikére is fel lesz másolva az anyag.

- A későbbiekben egy 4. tükörmásolat is készül majd a videofájlokról, ami az új backup lemezmeghajtóra kerül majd.
Azért csak 4. másolat, mert a hordozható merevlemez nem az enyém, csak kölcsönbe van.
Nem akartam egy hordozható meghajtóért külön még 20 ezer Ft-ot kiadni, mert épp elég lesz kifizetni egyszerre a kb. 35 ezret a digitalizálásért.



Október 23.

A következő hétre várom a digitalizált videoanyagok megérkezését.
Viszont a jó munkához idő kell.

Addig is egyre jobban szoronganak az adatok a merevlemezemen.
Azért, mert a külső merevlemezről lemásoltam minden adatot, de egy partíción fenn kell tartsam a 160 GB szabad helyet a hamarosan megérkező felvételeknek.
Szóval ez egy ilyen ördögi kör, de ezt fel fogja oldani a külső merevlemez hazaérkezése.



Október 27.

Változott a helyzet.
Egy általam kezdeményezett megrendelés módosítás/bővítés (a 24. bejegyzésben már kifejtettem bővebben) hatására, egy rövid telefonbeszélgetést követően lecsökkent a várható összeg 25 ezer Ft-ra.
Mindez abból kifolyólag, hogy a 3,5 GB/óra MPEG2 fájlmérethez képest a 13 GB AVI fájl alig nyújt valami előnyt - lévén hogy egyszerű VHS kazettákról van szó.

Így hát beérem a kisebb fájlokkal is, a backup merevlemezeim szabad területének előnyére.
Emiatt megúszom az egészet úgy 40 GB plusz adattal és ezáltal a kisebb, régi merevlemezre is rá fog férni egy az összes többi eddigi családi emlékkel együtt.

Ezt a megmaradó összeget inkább a tervezett videokamerára költöm majd.
Karácsonyra már meg is lesz véve ezek szerint.

A digitalizálás költségeibe várhatóan a szüleim is beszállnak (a felvételeken ők is szerepelnek, nem is keveset :) ), szóval tovább fog javulni a helyzet az anyagi szempontból.

Várhatóan a következő héten érkezik meg a digitalizált anyag, ha jók a megérzéseim.



November 4.

Megérkeztek hát a kazetták és digitalizált változatok.
A végösszeg 20.910 Ft lett. Kevesebb mint amire számítottam. Nem dolgoztak drágán.
A felvételek minősége megfelelő lett.
A VHS gyermekbetegségei közül orvosolták a kép pattogásait/ugrálásait, az inkompatibilitás miatti rosszabb lejátszási minőséget az egyik kazetta esetében, a kép/hang minőség is javult itt-ott és ami a legszembetűnőbb az a videomagnó által utólag keltett zaj eltűnése.
Ez utóbbi nem eredményezett eredetileg nézhetetlen minőséget, de jól látható, utólag rákerülő zajcsíkok voltak az eredeti TV-n látható képen.

Még utólag kell szerkeszteni a videoanyagokon itt-ott, de a nyers fájlok is megteszik egyenlőre.

Egy szél levágást, felskálázást, élsimítást és egy zajszűrést követően valamivel szebb videoképet tudok majd előhozni a felvételekből, de ez legyen a jövő zenéje.



Frissítés: November 17.

Találtam egy nagyon praktikus és hatékony minőség javító programot a digitalizált felvételek digitális felújításához, ami nem más mint a vReveal 3.
Segítségével:
- Megszüntethető a váltott soros képmegjelenítési hiba(Deinterlace),
- Élesíthető a kép(Sharpen),
- Javítható a fehéregyensúly(White balance),
- Digitálisan stabilizálható kép, ami kiküszöböli a kézremegés okozta anomáliát(Stabilize),
- Eltünteti a digitális zajt és az apróbb képhibákat(Clean) és
- A kontraszt egyensúlyban tartható(Contrast).

Összességében egy új minőségi szintet ad a digitalizált felvételeknek.
Meglepően hatékonyan tud kijavítani pár fajta feltűnő (véglegesnek tűnő) képhibát, mint például a hangyák háborúja effektus vékony csíkban történő beúszása.
Több információt nem ad hozzá a felvételhez, de meglévőkből kihozza a maximumot és a szükségtelen zavarokat látványosan csillapítja.
Az Emlékmentők is szép munkát végeztek, de ez rárakja a koronát a munkájukra.

Ez a digitális felújítás az én gépemen valamivel több ideig tart, mintha csak simán lejátszanám a felvételt.
A 720p-re való felkonvertálás már majdnem a lejátszási idő kétszeresét teszi ki.


Ezt a digitális felkonvertálást megúszom (a munkaidőt leszámítva) ingyen.




Frissítés: November 23.

Megtörtént a digitális felújítás.
Két verziót kellett készítenem az 1990-es lakodalomról, mert az utólagos képstabilizáló algoritmus a táncos jeleneteknél össze-vissza rángatja a videoképet a táncoló emberek ritmusára.

Aztán ezt a két verziót (az utólagos kép stabilizáltat és az a nélkülit) össze kellett vágjam úgy, hogy a problémás részeket a stabilizálás nélküli verzióval helyettesítettem.
A többi szűrő és képfeljavító beállítás ugyanaz maradt mindkét verziónál.

Az hangsávot az eredeti digitalizált felvétel alól tettem be az összeollózott videokép alá, mivel a vReveal csökkentette az eredeti bitrátáját az eredeti hangnak.

Ezek után a 960x720 felbontású videó renderelése az eredeti felvétel hosszának 175%-át tette ki.
A mostani, AMD FM1 Athlon 650-es processzorom nem videorenderelésre lett kitalálva.
A Sony Vegas pedig nem tudja az újabb Nvidia videokártyákat felhasználni hardveres gyorsításra (Az enyém a 700-as szériába tartozik), csak a 400-500-as szériákat.

Mivel videózásra adom a fejem, ezért lehet hogy előbb-utóbb be kell szerezzek egy Intel Core i5 processzoros (alaplap+processzor+memória kombót), mert ide kell már a nagyobb teljesítmény.
A használt hardverek piacán lehet is találni a célnak már megfelelő 4. generációs modelleket (3000-es széria).

Egy full HD felvétel renderelése a jelenlegi konfigurációmon a felvétel idejének tízszeresét is kiteheti, mivel tömöríteni is kell a kamerafelvételeket a felbontás megtartásával.
A nyers kamerafelvételekből egy 10 percnyi anyag rendszerint eléri az 1 Gb-os méretet.
A mostani kb. 1 Megabites feltöltési sebességemmel másfél órát is kitenne maga a feltöltés egy 10 perces videónál, ezért kell tömöríteni, illetve mert a videómegosztó oldal úgy is beállít egy fix bitrátát a feltöltött felvételeknek.

2016. november 1., kedd

29. Mit tehetsz, ha hozzám hasonló helyzetben vagy?

Csak néhány példát írok, amelyek az én esetemben felmerültek, de ezek csak a lehetőségek palettájának csak egy kis részét fedik le.

Felvázolom kb. az elmúlt két évben tapasztalható helyzetemet:

- Állandó jellegű munkahelyet nem tudtam találni, ugyanis én változatos munkát szeretek végezni(igen, tudom itt Mo-n még rajtam kívül 1 millión legalább), mert egyébként kihűl a motivációm néhány hét után.
Ilyen változatos munka például: a videózás, fényképezés, rajzolás, blogírás, barkácsolás (amatőrtől a profi szintig), a ház karbantartása, kertészkedés, fák metszése itthon vagy a szomszédoknál, mezőgazdasági gépek és munkaeszközök karbantartása javítása, új megoldások és eszközök kitalálása, koncepciórajzok készítése, illetve elmélkedés egy magasabb minőségben.

- Van két viszonylag nagy területű családi házunk kertekkel, van műhely, szerszámok, tudás a használatukhoz és akadnak bizonyos alapanyagok is itthon.

- Van internetem, egy számítógépem és közel 10 éves tapasztalat a használatukban.
Nincs szükségem rendszergazdára és többségében a szabad szoftverekkel is elboldogulok.
Rengeteg információt szereztem már be az internetről.
Az interneten töltött időm kb. fele az engem érdeklő dolgokról való tanulásról szól gyakorlatilag (legyen az videonézés, blog olvasás, cikk olvasás, fórumos eszmecsere, ...).
Ez nem a középiskola, nem is az egyetem, hanem inkább a való élet, amiből ténylegesen használható információkat tudok összeszedni.

- Rezsit nem kell egyenlőre fizetnem, mert a földművelésből befolyó összegek ezt fedezik.

- Van kb. havi 15-20 ezer Ft szabadon elkölthető pénzem, amit a fontos dolgokra és leginkább a projektjeimbe fektetek.

- Most van egy 3 éves számítógépem, amely egy kikönnyített Win7-el szépen elfut és szükség esetén a videoszerkesztéssel is megbirkózik. Számítógépes játékokkal ritkán játszok.

- Szeretek önállóan dolgozni, saját projekteken ügyködni és egyedi dolgokat alkotni.

- Vannak ötleteim, ambícióim, elveim és fenntartok egy - általam - egészségesnek érzett nyitottságot a külvilág felé.

- Mezőgazdasági iskolát végeztem, amely során az alapvető barkácsfogásokkal is megismerkedtem.
Végzősként országos szakmai tanulmányi versenyen vettem részt, ahol 5. helyezést értem el és megkaptam a szakmunkás bizonyítványomat is.
Ezután jártam végig ugyanott esti tagozatosként a szakközép iskolát és szereztem érettségit.

- Van némi tapasztalatom a blogolásban és a videózással kapcsolatban is egyre több ötletem van.

Szóval ez lennék Én, körvonalakban.


Elmondom, hogy a munka illetve a hivatás keresésem során milyen lehetséges formákat találtam:

- Kérdőívek kitöltésével hozzá teheti az ember a véleményét a közvélemény kutatásokhoz és a legtöbbször ezért ellenszolgáltatásként még pénzt is jóváírnak vagy nyereményjátékokon sorsolnak nyerteseket.
Az így  bejövő havi pár ezer Ft pénz hozzátesz a projektjeimhez egy kis pluszt.
Egy néhánnyal korábbi bejegyzésben már bővebben kifejtettem a konkrét kérdőíves oldal neveket.


- A Youtube videózás akkor lehet rendszeres bevételi forrás, ha jó minőségű tartalmakat tölt fel az ember, engedélyezi és beállítja az Adsense szolgáltatást.
Később már ez sem szükséges feltétlenül, ha magasabbá válik a nézettség.
Magához az internetes videózáshoz sok türelem, kitartás, kreativitás, jó ötletek, ..., és például az kell hogy önmagunkat adjuk eközben.
Ez nem egy instant megoldásos dolog(a nézők egyébként sem kedvelik a klónokat), hanem egyénileg változtatandó, mert mindenkihez más és más stílus passzol annak függvényében, hogy milyen témában videózik és hogyan.
Rá kell érezni a dolog lényegére. Kísérletezni is netán.


- Blogolással is a Youtube videózáshoz hasonlóan lehet bevételre szert tenni és ide is egy saját ötlet kell és az hogy önmagunkat adjuk eközben.

- Magát a fejlődésedet, a vállalkozás kialakításának lépéseidet, a haladásodat, a tudatosodásodat, a felismeréseidet, az ötleteidet mind érdemes leírni egy blog/könyv/napló formájában, mert a gondolatmeneted különbözik az enyémtől, így Te is rendelkezel egy saját potenciális olvasótáborral.

- Stock fotózás - saját készítésű képekkel való kereskedelem. Ha heti szinten tudsz feltölteni profi képeket az oldal által kívánt kategóriában és szereted is a fotós létet, akkor érdemes megpróbálni.

- Művészi alkotás:
 - zene készítés
 - rajzolás, grafikák, festés
 - kisfilmek, videók, filmek és animációk készítése
 - képzőművészeti alkotások, dekorációs tárgyak készítése
 - ...

- Saját vállalkozás indítása.
Sokak fejében megfordul és ez egy járható út, amennyiben van piaca az adott terméknek/alkotásnak.

Maga vállalkozás sok mindent jelenthet:


- Információs termékekkel - pl.: könyv, e-book - való kereskedelem.


- Kézműves termékek gyártása, értékesítése.
Erre szakosodott webshop például a Meska.hu is, ahová bárki feltöltheti a saját kézműves termékeinek a hirdetéseit.


- Webshop üzemeltetése, ésszerűen a fentiek kombinálásával.


Akár így is lehet termelni és eladni a felhasználóknak egy fűst alatt:
- saját gyűjtésű magokból fűszer növények, teafüvek termesztése, majd
- saját készítésű szárítógépben ezek hasznosítani kívánt részeinek a megszárítása, majd
- szortírozás/válogatás, kimérés, becsomagolás saját kezűleg, majd az otthon nyomtatott szabványos címkékkel való ellátás, majd
- árusítás helyben, viszonteladóknál, és/vagy
- értékesítés a saját webshopon keresztül, esetleg apróhirdetési oldalakon.

A fenti példa esetében az összes munkafolyamatot helyben el lehet végezni, ami olcsóbb, ezért versenyképesebb árakat eredményez és/vagy kicsit több bevételt.
Egy ember kapacitása limitált, de ha néhány családtag is besegít ezzel-azzal, akkor nagyobb kapacitás és gördülékenyebb munka (esetleg barkácsolt célszerszámok és eszközök) lesz az eredmény.
Idővel, amikor beindult a dolog(stabil vevőkörrel), akkor fel lehet venni 1-1 alkalmazottat, akikkel a termelési kapacitás jelentősen növelhető.

Nonprofit vállalkozásként működve (versenyképes árak mellett) valószínűleg tovább fog nőni a vevők köre.


Emellett figyelembe véve az ország és a társadalom helyzetét, érdemes valamit letenni a közösségnek az asztalára is miután már van kellő bevételed a munkásságodból.
Figyelem, ez nem az az egyszerű PR trükk amit a nagyvállalatok használnak előszeretettel.
Itt most arról van szó, hogy le kell tényleg tenned valamit az asztalra, amihez nem is feltétlenül kell pénz.

Kis pénzes megoldások pl.:

- Ha értesz a munkavédelemhez, akkor önkéntes alapon tarts egy oda illő munkavédelmi oktatást pl. egy iskolában a gyerekeknek. A gyerekek ilyen téren nem sok tudással rendelkeznek, szóval ez mindenképpen az előnyükre fog válni.
Illusztrált, megfelelő korhatár besorolású szemléltető videoanyagokkal például az ismeretek tartósságát nagyban növelni lehet náluk, mivel amit látnak is vizuálisan az jobban rögzül az elméjükben.

- Ezen kívül amihez tényleg értesz, azzal kapcsolatban tarts ingyenes szemináriumokat, előadásokat, tölts fel videoanyagokat egy videomegosztóra(ami nem kerül pénzbe és akár még pénzt is hozhat), készíts kis tájékoztató és tippfüzeteket amelyeket elhelyezhetsz iskolákban és egyéb nyilvános helyeken.
Persze ezek mind kiváló reklámfogásnak is minősülnek és ezáltal potenciális vevőket szerezhetsz az ilyen előadásaid által.

- Jelenj meg a különböző helyi rendezvényeken és környékbeli falunapokon, ahová a termékeidet, alkotásaidat is kiviheted, amelyek a plusz ismeretség mellett némi extra forgalmat is generálhatnak majd. Ekkor is érdemes ingyenes oktatóanyagokat kihelyezni a standra.

- Ezen kívül például az is egy önzetlen cselekedet, amikor a környék rászorulói között osztasz szét némi ajándékot/adományt vagy esetleg néhány kiváltképp rászorulónak segítesz nagyobb mennyiségekkel (akár névtelenül).

- Amikor már jobban pörög az üzlet, akkor nagyobb dolgoknak is neki kell látni.
Ilyen például az, amikor a helyi közösség életszínvonalának javítását célzó cselekedeteket hajtasz végre.
Ilyenek például: egy közösségi gyümölcsöskert létrehozása, közösségi faültetés, helyi projektek és más vállalkozók támogatása, önellátásra tanító anyagok közzététele(akár az interneten) és ezernyi más megoldás ami most nem ugrik be így hirtelen.

A helyi életszínvonal növekedés megállítja a kisközösségek lélekszám fogyását is, ami hosszútávon igencsak előnyös lesz gazdasági, társadalmi, pszichológiai és szellemi szinten egyaránt.

A lényeg, hogy a környéked szellemi és gazdasági fejlődéséhez tedd hozzá amit tudsz.
Én is így fogok tenni. Az angol feliratozással pedig kvázi nemzetközivé fogom tenni a videoanyagaim üzenetét.

A másik fontos dolog a fokozatosság.
Először állj a saját lábaidra, stabilizáld a pozíciódat/fejlődési pályádat, majd ezután kezdj el önkénteskedni és/vagy adományozni és/vagy tanítani (akár) a(z) (internetes) közösség körében.
Persze korábban is eladományozhatsz ezt-azt ami sem neked, sem a vállalkozásodnak nem fog kelleni.

Komolyan mondom, ha 500-ból egy ember lelkiismeretesen így tenne(a maga módján a lehetőségeihez mérten) ahogy fentebb írtam, akkor rövid időn belül javulna a közhangulat, a gazdaság és egyre többen hinnének újra az összefogás és a közösség óriási erejében.
Ez pedig újabb emberek szívét lágyítaná meg és Magyarország kb. 30 év múlva a kb. fény királyságává válna a mostani helyzethez képest.

Ki tudja, lehet hogy ez így lesz, mivel ez megtörténhet, mert mi emberek vagyunk és nem gépek.
Mi vagyunk a szellemi fejlődés motorjai és nem az eszközeink, a számítógépeink és az okos jelzővel illetett eszközeink.
Mi vagyunk a változás, csak ennek kevesen vannak igazán tudatában.
Erre majd akkor fog rájönni a többség, amikor látja hogy egy maréknyi (nonprofit) vállalkozó mire képes.

Ez az igazi Magyarország arca és nem az a mérhetetlen mennyiségű ferdítés, ami a tévéken át árad milliók tudatába és tudatalattijába.


Szép hosszúra sikerült ez a bejegyzés, így november 1-én.
Nekem mindegy hogy milyen (ünnep)nap van éppen, ha egyszer elkap az ihlet, akkor muszáj azokat (elektronikus) papírra vessem.
Segíteni akarok az embereknek önzetlenül, de az alapvető motivációm az hogy kiírhatom magamból az eddig összegyűjtött tudás szeletkéit egy ötlet köré rakosgatva.
Aztán így lesz teljes a kép és ez egy nagyon jóleső érzéssel tölt el.

Tanítani, vagyis mások tudatosodását elősegíteni mindig is helyes döntés.
Ha már egy ember estében bevillan egy jó ötlet szikrája a soraim olvasása hatására, akkor már kifizetődő volt leírni ezt a bejegyzést.