2016. november 4., péntek

30. VHS digitalizálás

Elért engem is a családi VHS kazetták digitalizálásának a gondolata, úgy 2 hete, még szeptember közepén. Ma október 3-a van és most kezdtem el írni ezt a beszámoló bejegyzést.


A történetet a legelején kezdem.

Még szeptember közepén találtam egy szép csokor archív filmet feltöltve a Youtube-ra.
Eszembe jutott ezek nézése közben, hogy biztos videokazettáról lettek bedigitalizálva, mivel a 2000-es évek elején illetve a 90'-es években még nem voltak digitális kamerák forgalomban, használatban meg főleg nem.

Ezután 1-2 nappal később hirtelen bevillant, hogy nekünk is vannak itthon VHS kazettáink, amiket ráadásul megnézni sem tudunk, mert a Videónk elromlott már 10 éve kb.
Ekkor jött az ötlet, hogy be kéne ezeket digitalizálni itthon.

Néhány nap keresés után rá is jöttem, hogy jó minőségű digitális másolatot nem tudok otthoni körülmények között előállítani, mert vagy 100.000 Ft-os tétel lenne a hozzá való megfelelő technika.
Az olcsó eszközök ugyanis nem tüntetik el a videoszalagok és videomagnók még javítható gyermekbetegségeit.

Ezek után döntöttem úgy, hogy egy megbízhatónak tekinthető céget keresek aki rendelkezik a szükséges célhardverekkel és van is a digitalizálásban pár év gyakorlata.

Az Emlékmentő Kft-re esett a választásom, mert 7 éves tapasztalatuk és rengeteg célhardverük van mindenféle analóg (és újabban digitális) adathordozó mentéséhez.

Mindezek előtt beszereztem egy videomagnót, mert meg kellett néznem hogy mi van azon a pár kazettán és milyen hosszan, hogy tudjam kalkulálni a várható költségeket.

A Videó megérkezett a múlt héten és pár óra alatt végig néztem, illetve csak belenéztem a kazetták tartalmába, hogy mi is van rajtuk.
Végül az elejére tekertem egy kivételével az összes kazettát, hogy ezzel is gyorsítsam a digitalizálás folyamatát.
Az az egy kazetta azért nem lett előre tekerve, mert penészes volt. Pontosabban rászáradt penész van a feltekert videoszalag oldalán. Azt majd ők majd először megtisztítják és csak utána digitalizálják.
Le is írtam ezt nekik.


Elkezdtem elkészíteni a csomagot, amiben elküldöm nekik Budapestre a kazettákat.

A videokazettákra öntapadós vignettákat ragasztottam és azokra a kazetta nevét írtam jól olvasható betűkkel, illetve meg is számoztam azokat.

Ezt követően elkezdtem leírni a kazettákkal kapcsolatos elképzeléseimet a kazetták neve és száma alá felsorolva, illetve a kazettákról is ejtettem pár szót.

Mindegyik kazettát a (papír) tokjába raktam, majd befőttes gumikkal rögzítettem azokat. Ezek után hármasával befőttes gumival összefogattam a kazettákat és beleraktam a szállításhoz alkalmas, vastag dobozba.

Tettem bele a dobozba egy hordozható merevlemezt, amire a digitalizálás eredménye képen kapott videofájlokat fogják felmásolni.
AVI fájlformátumban kértem a digitalizálást, ami majdnem tömörítetlen videoanyagot és 13GB/óra méretet jelent.
A TB-os merevlemezek korában ez a méret már nem jelent gondot nekem.

A dobozba került még a videokazettákkal kapcsolatos elképzeléseimet és az adataimat tartalmazó kinyomtatott papír is.

A videokazetták érzékenyek a nejlon statikus feltöltődésre(a szállítás közbeni rázkódás miatt), ezért helykitöltő anyagként összegyűrt újságpapírt használtam, az biztos nem okoz majd ilyen bajt.

Ma délután feladtam a Postán a csomagot és azt mondták, hogy holnap meg is fogja kapni a címzett.
Már alig várom. :)

Többször is frissíteni fogom a bejegyzést, ahogy érkeznek az új fejlemények.
Holnap a Posta nyomkövető száma alapján tudom majd elmondani, hogy célba ért a csomag.
Az elkövetkező napokban pedig várom az Emlékmentőktől a visszajelző emailt az elképzeléseim alapján kitöltött megrendelőlappal együtt.


Ui: Jó előérzetem van a céggel kapcsolatban, így hogy nulla velük szerzett tapasztalat nélkül (kivéve az igényes weboldalukat és fb oldalukat) küldtem el nekik gyakorlatilag az összes családi videoemléket.

Van egy olyan jó tulajdonságom, hogy megérzem a megbízható embereket egy weboldal másik végéről.

Most is így történt, úgy érzem.



Október 4.

Már ma hajnalban odaért Budapestre-re a csomag, majd 11 óra után pár perccel átvette a címzett.
A Posta tényleg gyors.

Délután, 3 óra után pár perccel érkezett egy visszaigazoló SMS az Elékmentőktől, hogy felvették a rendelést és 2-3 hét múlva lesz kész.
Most már csak várnom kell.



Október 15.

Egyenlőre semmi hír a digitalizálásról (valószínűleg van munkájuk bőven).
Ameddig sorra kerülnek a kazetták, addig elintéztem pár dolgot:

- Még a megrendelés előtt kiszámoltam némi ráhagyással, hogy a kb. 12 óra videoanyag digitalizálása mennyibe fog kerülni és csak aztán adtam fel azokat amikor tudtam hogy elég lesz rá a félre tett pénz.
Utánvéttel fog érkezni a csomag és előtte elküldik majd (a Posta biztosan) hogy mennyi pontosan a végösszeg.

- A hordozható merevlemezről migráltam az összes adatot és úgy küldtem el. Időközben pedig a helyi merevlemezen is felszabadítottam az egyik partíción 160 GB tárhelyet, hogy biztosan elférjen az anyag.

- Kiürítettem egy régi Samsung merevlemezt is, ami az egyik biztonsági másolatnak fogja szolgáltatni a tárhelyet. Emellett még a nagyméretű biztonsági mentés merevlemezek egyikére is fel lesz másolva az anyag.

- A későbbiekben egy 4. tükörmásolat is készül majd a videofájlokról, ami az új backup lemezmeghajtóra kerül majd.
Azért csak 4. másolat, mert a hordozható merevlemez nem az enyém, csak kölcsönbe van.
Nem akartam egy hordozható meghajtóért külön még 20 ezer Ft-ot kiadni, mert épp elég lesz kifizetni egyszerre a kb. 35 ezret a digitalizálásért.



Október 23.

A következő hétre várom a digitalizált videoanyagok megérkezését.
Viszont a jó munkához idő kell.

Addig is egyre jobban szoronganak az adatok a merevlemezemen.
Azért, mert a külső merevlemezről lemásoltam minden adatot, de egy partíción fenn kell tartsam a 160 GB szabad helyet a hamarosan megérkező felvételeknek.
Szóval ez egy ilyen ördögi kör, de ezt fel fogja oldani a külső merevlemez hazaérkezése.



Október 27.

Változott a helyzet.
Egy általam kezdeményezett megrendelés módosítás/bővítés (a 24. bejegyzésben már kifejtettem bővebben) hatására, egy rövid telefonbeszélgetést követően lecsökkent a várható összeg 25 ezer Ft-ra.
Mindez abból kifolyólag, hogy a 3,5 GB/óra MPEG2 fájlmérethez képest a 13 GB AVI fájl alig nyújt valami előnyt - lévén hogy egyszerű VHS kazettákról van szó.

Így hát beérem a kisebb fájlokkal is, a backup merevlemezeim szabad területének előnyére.
Emiatt megúszom az egészet úgy 40 GB plusz adattal és ezáltal a kisebb, régi merevlemezre is rá fog férni egy az összes többi eddigi családi emlékkel együtt.

Ezt a megmaradó összeget inkább a tervezett videokamerára költöm majd.
Karácsonyra már meg is lesz véve ezek szerint.

A digitalizálás költségeibe várhatóan a szüleim is beszállnak (a felvételeken ők is szerepelnek, nem is keveset :) ), szóval tovább fog javulni a helyzet az anyagi szempontból.

Várhatóan a következő héten érkezik meg a digitalizált anyag, ha jók a megérzéseim.



November 4.

Megérkeztek hát a kazetták és digitalizált változatok.
A végösszeg 20.910 Ft lett. Kevesebb mint amire számítottam. Nem dolgoztak drágán.
A felvételek minősége megfelelő lett.
A VHS gyermekbetegségei közül orvosolták a kép pattogásait/ugrálásait, az inkompatibilitás miatti rosszabb lejátszási minőséget az egyik kazetta esetében, a kép/hang minőség is javult itt-ott és ami a legszembetűnőbb az a videomagnó által utólag keltett zaj eltűnése.
Ez utóbbi nem eredményezett eredetileg nézhetetlen minőséget, de jól látható, utólag rákerülő zajcsíkok voltak az eredeti TV-n látható képen.

Még utólag kell szerkeszteni a videoanyagokon itt-ott, de a nyers fájlok is megteszik egyenlőre.

Egy szél levágást, felskálázást, élsimítást és egy zajszűrést követően valamivel szebb videoképet tudok majd előhozni a felvételekből, de ez legyen a jövő zenéje.



Frissítés: November 17.

Találtam egy nagyon praktikus és hatékony minőség javító programot a digitalizált felvételek digitális felújításához, ami nem más mint a vReveal 3.
Segítségével:
- Megszüntethető a váltott soros képmegjelenítési hiba(Deinterlace),
- Élesíthető a kép(Sharpen),
- Javítható a fehéregyensúly(White balance),
- Digitálisan stabilizálható kép, ami kiküszöböli a kézremegés okozta anomáliát(Stabilize),
- Eltünteti a digitális zajt és az apróbb képhibákat(Clean) és
- A kontraszt egyensúlyban tartható(Contrast).

Összességében egy új minőségi szintet ad a digitalizált felvételeknek.
Meglepően hatékonyan tud kijavítani pár fajta feltűnő (véglegesnek tűnő) képhibát, mint például a hangyák háborúja effektus vékony csíkban történő beúszása.
Több információt nem ad hozzá a felvételhez, de meglévőkből kihozza a maximumot és a szükségtelen zavarokat látványosan csillapítja.
Az Emlékmentők is szép munkát végeztek, de ez rárakja a koronát a munkájukra.

Ez a digitális felújítás az én gépemen valamivel több ideig tart, mintha csak simán lejátszanám a felvételt.
A 720p-re való felkonvertálás már majdnem a lejátszási idő kétszeresét teszi ki.


Ezt a digitális felkonvertálást megúszom (a munkaidőt leszámítva) ingyen.




Frissítés: November 23.

Megtörtént a digitális felújítás.
Két verziót kellett készítenem az 1990-es lakodalomról, mert az utólagos képstabilizáló algoritmus a táncos jeleneteknél össze-vissza rángatja a videoképet a táncoló emberek ritmusára.

Aztán ezt a két verziót (az utólagos kép stabilizáltat és az a nélkülit) össze kellett vágjam úgy, hogy a problémás részeket a stabilizálás nélküli verzióval helyettesítettem.
A többi szűrő és képfeljavító beállítás ugyanaz maradt mindkét verziónál.

Az hangsávot az eredeti digitalizált felvétel alól tettem be az összeollózott videokép alá, mivel a vReveal csökkentette az eredeti bitrátáját az eredeti hangnak.

Ezek után a 960x720 felbontású videó renderelése az eredeti felvétel hosszának 175%-át tette ki.
A mostani, AMD FM1 Athlon 650-es processzorom nem videorenderelésre lett kitalálva.
A Sony Vegas pedig nem tudja az újabb Nvidia videokártyákat felhasználni hardveres gyorsításra (Az enyém a 700-as szériába tartozik), csak a 400-500-as szériákat.

Mivel videózásra adom a fejem, ezért lehet hogy előbb-utóbb be kell szerezzek egy Intel Core i5 processzoros (alaplap+processzor+memória kombót), mert ide kell már a nagyobb teljesítmény.
A használt hardverek piacán lehet is találni a célnak már megfelelő 4. generációs modelleket (3000-es széria).

Egy full HD felvétel renderelése a jelenlegi konfigurációmon a felvétel idejének tízszeresét is kiteheti, mivel tömöríteni is kell a kamerafelvételeket a felbontás megtartásával.
A nyers kamerafelvételekből egy 10 percnyi anyag rendszerint eléri az 1 Gb-os méretet.
A mostani kb. 1 Megabites feltöltési sebességemmel másfél órát is kitenne maga a feltöltés egy 10 perces videónál, ezért kell tömöríteni, illetve mert a videómegosztó oldal úgy is beállít egy fix bitrátát a feltöltött felvételeknek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése