Az ünnepek alatt sok minden történt velem. Persze nem úgy ahogy a többséggel megesett az.
Nem buliztam, viszont jól éreztem magamat általában.
A változás, a fejlődés szelei engem havi szinten rendszeresen elérnek, viszont ez a mostani más mint az eddigi.
Minden változás más az ember életében, ezt én is tudom, de ami most történik az valami egészen új és elképesztő - legalábbis számomra.
Nyitok a világ felé egy eddig nem használt felületen, egy tőlem eddig idegen eszközzel, a videózással.
Hogy konkrétan milyenek lesznek a videók, azt nem tudom. Az aktuális helyzetem fogja meghatározni, hogy mit és milyen módon fogok rögzíteni mozgókép formájában.
Persze nem csak a videózás terén történnek majd változások ebben az évben, hanem a magánéletem és a hivatásaim terén is új vizekre fogok evezni.
Például tervben van, hogy átköltözök a másik házunkba, hogy a függetlenedésem folyamatait felgyorsítsam, egy lendületet adjak a folyamatának.
A költözésig még van számos teendő, viszont az ilyen jellegű feladatok plusz témát jelentenek majd az újdonsült, videós életmódomhoz.
Kölcsönösen támogatni fogja egyik projekt a másikat, mivel ott akarok berendezni egy stúdiót és egy fűtött műhelyt a barkácsolós videókhoz.
Igen, projekt szinten tekintek mindkettőre.
Az ilyen személyes projektek azok, amelyek színt visznek az ember életébe, a család mellett.
A személyes projekt azt is jelenti, hogy olyankor magammal foglalkozom, amely segíti az egyéni fejlődésemet és szabad kezet ad, vagyis szabadságot az alkotásban, lényegében.
A projektjeim mégsem csak rólam fognak szólni, mivel az arról készülő videóim a közönségnek fog szólni.
A videózásba, videoszerkesztésbe bele kell tanuljak, ami még izgalmasabbá teszi számomra az egész folyamatot.
Egyébként a videós alapfelszerelésemet a mai napon megrendeltem és egy héten belül várhatóan meg is érkezik. Ezzel kapcsolatban még fogok írni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése