2016. december 19., hétfő

49. Az első saját okostelefon vásárlása előtt

Tisztán emlékszek arra az időszakra, amikor megjelentek az utcán, nagy képernyős okostelefonnal babráló tízen-húszon éves emberkék, mindennek már 6 éve.
Akkoriban még szakmunkás suliba jártam, aztán akkoriban jött el a nagy váltás. Egyre többen váltották le a kompakt telefonjaikat az egyre nagyobbodó nagy kijelzős készülékekre.

Akkoriban nem volt egyáltalán mobiltelefon. 2 éve vettem meg életem első mobilját.


Ettől függetlenül érdekelt a technológia.
Akkor azt mondtam, hogy egy akkori Core2 Duo processzor mobil változatával szerelt telefonra szívesen váltanék.
Azóta viszont eltelt pár év és az akkori 2x1 GHz teljesítményű processzorokból mára már 4-8x2 Ghz teljesítményű egységek lettek.
Természetesen az 1 GHz-es mobilos teljesítmény még mindig nem hasonlítható össze az asztali gépek ugyanekkora teljesítményével. Teljesen más a két processzor architektúra.

Külön videovezérlő chipet is kaptak a mostani gépek, tehát nagyon látványos a fejlődés.
Persze minden egyéb terén (pl.:kamera, RAM, belső memória) történt továbbfejlődés, leszámítva az akkumulátorokat, habár példának okáért a Xiaomi ezt megoldotta a 4100 mAh kapacitású telepek alkalmazásával.

A régebbi mobil gépeken, mint például a Galaxy S1, az akkori 100 ezer Ft feletti árcímke ellenére történtek a menükben beszaggatások, megtelt RAM problémák és érezhetően kevés is volt az összteljesítménye.

A mostani középkategóriás gépeknél viszont már nem jelentkeznek a fenti problémák, ha elég friss az android rajta és az alkalmazások is rendben vannak.
Az azóta rengeteget fejlődött az okostelefonos technológia a jobban optimalizált androidnak, processzor architektúráknak, a csíkszélesség csökkenésének és a jobban megírt, nagyobb választékban megtalálható alkalmazásoknak köszönhetően.


A véleményem szerint a mostani gépek már optimálisnak nevezhetőek az 50.000 Ft-os árkategóriában, már ha az ember a kevésbé divatos márkát vásárol, mint például a Xiaomi.

Jómagam azért emlegetem ezt a márkát, mert ez az egyedüli amelyik leginkább megfelel a szempontjaimnak.
Tehát, a szempontjaim:
-Friss szoftver legyen rajta, ez jelen esetben az android 7-es kiadásait jelenti.
-Maximum 75000 Forint körül legyen az ára.
-2, de leginkább 3 GB RAM memóriája legyen.
-1 GHz feletti órajelű, 4 magos/modulos processzora legyen.
-Legyen külön videovezérlő processzora.
-A belső memóriája minél nagyobb legyen és microSD kártyával lehessen bővíteni.
-Maximum 5 Colos kijelzője legyen.
-A hátlapi kamerája legyen minél jobb minőségű. Előlapi kamera számomra felesleges, úgyis leragasztom. :)
-Minél nagyobb kapacitású akkumulátora legyen és az bírja minél tovább működtetni az eszközt.
-Masszív készülékháza legyen.
-Minél több garanciaideje van annál jobb.
-Legyen jó alkatrész ellátottsága/szervizhálózata a márkának.
-720p HD vagy ahhoz közeli felbontású kijelzője legyen. 1080p az felesleges számomra, mert attól csak jobban fogy az energiája.
-Elérhetőek legyenek fejlett energiagazdálkodási módok és beállítások.
-Le lehessen kapcsolni a számomra felesleges dolgokat, tehát legyen fejlesztői menüje.
Ez utóbbi kettőt a friss androidos és új hardverrel rendelkező készülékek rendre teljesítik.
-A rootolás lehetősége nyilván előnyt jelent, habár egyenlőre ezzel még nem foglalkozok.

A jó hír hogy mindezeket teljesíti például a Xiaomi Redmi 3 (60000 Ft-os) készüléke.
Illetve az én speciális strapabírósági igényeimhez még jobban illeszkedik a Blackview, új Bv6000-es (80000 Ft-os) gépe.



Hogy a végén melyik gép lesz a befutó azt nem tudom.
Meg van rá az esély, hogy mire pár hónap múlva a vásárlásra kerül a sor, akkor már nem lesz egyik készülék sem kapható, hanem csak az újabb modellek.

Habár ez utóbbi, a méretbeli kompromisszum hátrányán kívül az erősebb hardver előnyével fog járni, ahogy látom a trendeket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése